A város idén is meghirdeti a Quasimodo költőversenyt, a legjobb az emlékdíj mellé ösztöndíjat is kap.
Az országos hírű eseményre május 31-ig várják a magyar nyelvű, kiadatlan műveket. A pályamunkákat gépírással öt példányban kell eljuttatni a balatonfüredi polgármesteri hivatalba.
A pályázaton első díjas költemény szerzője a szeptember 5-én rendezendő gálán Emlékdíjat kap, valamint ösztöndíjban is részesül. A részletes pályázati leírást innen lehet letölteni.
Tudta?
A Quasimodo költőversenynek köszönhetően már sok száz kortárs vers született. A verseny nem csak itthon, hanem külföldön is hagyományt teremtett, hiszen amióta az UNESCO meghívására a rendezvény bemutatkozott Párizsban, egyre több nemzet csatlakozott a programhoz. Tavaly Orbán János Dénes kapta az emlékdíjat.
A poétaverseny névadója
A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta minden évben a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt és Költőtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják.
Még egy emlékdíj Füredről
A hagyományoknak megfelelően az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, illetve a Balatonfüredi Salvatore Quasimodo Alapítvány meghívásos pályázat formájában a költőverseny alkalmából kiosztja a 12. Bertha Bulcsu Emlékdíjat is. A Balaton természeti és kulturális értékeinek, valamint a térség állapotának, sajátosságainak, gondjainak méltó irodalmi bemutatására ösztönző pályázatra augusztusig lehet jelentkezni. A pályázati kiírás innen tölthető le. (forrás: balatonfured.hu)



