Az elektronikus zene ikonja, a 20 éves brit Faithless is koncertet ad a Balaton Soundon. Pénteken több dj produkció, Zedd, Kaskade, Laidback Luke, a Flosstradamus, Netsky, az Art Department, Dannic, Dyro, az Ame és a StadiumX fellépését is bejelentették.
Maxi Jazz énekes és Sister Bliss billentyűs 2011-ben hat sikeres stúdióalbum után bejelentette a Faithless búcsúját, azóta csak alkalmanként léptek fel sound system műsorral, például a 2013-as EFOTT-on. A 20. születésnapon teljes zenekari felállásban érkeznek Zamárdiba a MasterCard Balaton Soundra – közölték a szervezők az mti-vel.
Júliusban Zamárdiban várhatóan a zenekar legnagyobb sikereiből (Salva Mea, Insomnia, God Is a Dj, We Came 1) is hallhatunk majd néhányat.
Az idei Balaton-parti fesztiválon ott lesz még Zedd, az orosz származású, Németországban felnőtt dj-producer is, aki még csak 25 éves, de tavaly Clarity című daláért a legjobb tánczenei felvétel kategóriába Grammy-díjat nyert.
A szervezők már korábban bejelentették mások mellett Tiësto, Dimitri Vegas és Like Mike, Axwell és Ingrosso fellépését az idei Balaton Soundon, amelyet július 8. és 12. között rendeznek meg a megszokott helyszínen.