Elkészültek a Balatonon közlekedő hajók koncepciótervei, így hamarosan indulhat a közbeszerzés melynek köszönhetően a Balatoni Hajózási társaság európai színvonalú hajózási feladatokat láthat el. Egyebek mellett erről beszél legújabb podcastjában a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Guller Zoltán beszámol arról is, hogy megújul a szántód-tihanyi komp, lecserélik a teljes személyszállító és komphajóflottát, de személyszállító katamaránokat is használhatnak majd a Balatonra utazók és az ott élők. A fő cél az, hogy a Balaton két partja között javuljon az összeköttetés annak érdekében, hogy autó nélkül is lehessen közlekedni a térségben. A tervek szerint a hajók akadálymentesek, kerékpárszállításra is alkalmasak és klimatizáltak lesznek, várhatóan 2021 nyarára szállhatnak fel rá az utasok.
Akár a következő évben, de legrosszabb esetben 2022-ben Szántód és Tihany közt már az új kompok fognak közlekedni, és erre az időre azt is el fogjuk érni, hogy mind a két rév, a kikötő környéke meg fog újulni, európai színvonalúvá fog tudni válni. Meg fogjuk rendelni az első kisméretű katamaránokat is, amelyek alapvetően Balatonfüred, Keszthely és Siófok körzetében fognak közlekedni – közli a tervekkel kapcsolatban Guller Zoltán.

Kitér arra is, hogy a Balatoni Hajózási társaság befejezi a hajózáshoz szorosan nem kapcsolódó tevékenységeit, így a jövőben sem kempinget, sem pedig szállodát nem működtet tovább.
A podcast, amely itt hallgatható meg, foglalkozik a voucherekkel, a foglalási adatokkal, és az újranyitás tapasztalataival is.