Csaknem négyezren látogattak el a festői környezetben lévő Zalacsányba, az erdők, dombok ölelésében megtartott II. Örvényeshegy Piknikre az elmúlt hétvégén. A szervezők már a folytatásról is döntöttek, jövőre május 22. és 24. között várják azokat, akik igényes programokra és kellemes kikapcsolódásra vágynak.
Tavaly Al Di Meola kis Woodstocknak nevezte, idén a szicíliai soul király, Mario Biondi és zenekara állt lenyűgözve a helyszínen .
“A II. Örvényeshegy Piknik után már egészen biztosak vagyunk abban, hogy ez egy hosszú távú együttműködés lehet Zalacsánnyal és a zalai közösséggel. Az önkormányzattal, a partnerekkel és a látogatókkal is szeretnénk együtt gondolkodni, már tervezzük a következő évet. Fellépő ötletünk van több, nekilátunk a szervezésnek, a dátumot pedig már kitűztük, május 22. és 24. között várunk mindenkit szeretettel a III. Örvényeshegy Pikniken.” – mondta el Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a fesztivál igazgatója.

A szervezőknek köszönhetően jó érzékkel összeállított programok várták a látogatókat mindhárom napon. A szókimondó Pion & the Unicorns után Csemer Boggie hangja (és a természet adta gyönyörű háttér) varázsolta el, majd “Apey” szórakoztatta a hallgatóságot.

Mario Biondit már érkezésekor, a színpad felé tartva is taps fogadta, az első 2-3 ritmusos dal után pedig egyre többen mozogtak önfeledten a zenére. Várható volt, hogy az énekes és a zenészek nem ússzák meg, addig nem tágított a tömeg, amíg a produkció végén nem érkezett egy kis ráadás.

A másik színpadon ekkor már hangoltak a Bagossy Brothers Company tagjai és néhány perc múlva együtt énekelhette velük legismertebb dalaikat az egyre oldottabb közönség, akik aztán a Dynamite Dudes zenéje alatt végképp elengedhették magukat.
Másnap is kellemes párosítás volt a jó idő és a Rutkai Bori Banda, Huzella Péter, Bíró Eszter, és a Papaver Cousins. Czinki Ferenc és Kemény Zsófi elgondolkodtató, szórakoztató szövegeivel és az Ivan & the Parazol, a Blahalouisiana és a Mary Popkids zenészei által előadott dalokkal bemutatkozott a Klasszik Lasszó is.
A zenék között jó volt Nyáry Krisztiánt hallgatni, aztán este rácsodálkozni Lovasi András Tűzijáték délben című art pop albumára, majd Háy János és Beck Zoli előadása után Ferenczi György és az1ső Pesti Rackák koncertjét élvezni, végül a Grunting Pigs produkciójával befejezni a napot.

Vasárnapra gyereknapi programokkal készültek a szervezők, Varró Dániel, Molnár György, Malek Andrea és az Eszement Meseband után a Kaláka dalain felnőtt szülők várták csemetéikkel a zenekart, akik ezúttal sem okoztak csalódást.
A Quimby-ből Szilárd dalait Galambos Dorina, Kiss Flóra és Schoblocher Barbara kíséretével adta elő. Pindroch Csaba egyszemélyes darabjával szórakoztatta a közönséget, végül a három napos fesztivált A Kutya Vacsorája koncert zárta.
Badacsonyi Tamás, a fesztiválnak otthont adó Pálos Resort tulajdonosa valószínűleg megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor az utolsó program is eső és viharos szél nélkül ért véget.
“Hihetetlen, hogy megismétlődött a tavalyi varázslat. Nagyon aggódtunk az előző hetek időjárása miatt, de csodálatos napsütésben és fantasztikus előadásokkal tölthettük a második Örvényeshegy Pikniket. Jövőre találkozunk.” – mondta.
Mi pedig azt válaszoljuk erre: tényleg klassz volt és legyen így!
(Fotók: Facebook/Örvényeshegy Piknik és onlinebalaton.hu)
További képek, videók cikkek a rendezvényről itt.