A sokakat foglalkoztató kérdésre keresve a választ Jamrik Pétert, a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testülete elnökét kérdezte a témához kapcsolódóan a hirbalaton.hu.
Miközben Keszthely, Zamárdi és Fonyód azért küzd, hogy nála tartsák júliusban azt a három napos, hangos, óriási tömeget vonzó Red Bull Air Race-t, amiből Budapest nem kér többet, egyre többször és egyre élesebben vetődik fel a kérdés, hogy milyen Balatont akarunk hosszú távon? A portál kérdésére az alábbiakat válaszolta Jamrik Péter.
Egyelőre nem keresték meg a Red Bull Air Race műrepülő világbajnokság szervezői és a verseny befogadását felajánló településvezetők sem a BFT Közbiztonsági Testületét – közölte Jamrik Péter. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a testületet alkotó egyes hatóságokat a szokásos engedélyezési eljárásban nem találták volna meg a szervezők. A kapcsolat hiánya csupán ezért érdekes, mert a Balaton nyári idegenforgalmi szezonja rendezvény-kínálatának számos olyan aspektusa van, amely messze túlmutat egy-egy település, illetve egy-egy rendezvény szervezőjének érintettségén – mondta a szakember.
Ebben a kérdésben – mármint, hogy milyen módon érinti a szűkebb-, vagy tágabb környezetet egy-egy nagyobb rendezvény – tavaly óta konszenzus-keresés állapotában van a régió sok szervezete. A széleskörű érdekelti-, érintetti kör bevonásával folyó munka célja a Balaton régió turisztikai jövőképének a kialakítása.
Mi a hosszú távú érdek: profit vagy nyugalom?
Erősen leegyszerűsítve a fő kérdés az: az üzleti élet, a profitérdek, vagy az ökoszisztéma védelme és a nyugodt üdülőövezet-jelleg megőrzése határozza meg a kínálati oldalt és ennek nyomán a feltételrendszerek fejlesztését. Jamrik Péter álláspontja szerint az egyre több, egyre szélesebb érdeklődési igényt kielégítő és egyre hosszabb balatoni rendezvények, az innovatív vízi közlekedési-, vagy sport eszközök – mint például az elektrojet, vagy a siklótestű vitorlások – megjelenése óta nő a Balatonnak és környezetének igénybevétele és ezzel együtt a különböző negatív környezeti hatások, valamint a közlekedési veszélyek kockázata. Ezért is érlelődik az igény, hogy komoly társadalmi vitában dőljön el: milyen legyen a Balaton-régió jövője a következő 20-30 évben.
A teljes cikk itt található.