Egy – a vízbe fulladásról szóló – rendkívül érdekes és tanulságos cikket tett közzé Facebook oldalán a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, mellyel jó, ha a Balatonnál élők, nyaralók is tisztában vannak. Mario Vittone írását a kepmas.hu jelentette meg, és a VMSZ vezetője Bagyó Sándor lektorálta a közzététel előtt.
„A kapitány ruhástul ugrott a vízbe a fedélzetről, és erősen tempózni kezdett. Az egykori vízimentő a szemét az áldozaton tartva a fürdőző pár felé tartott, akik a lehorgonyzott hajójuk és a strand között úsztak. „Szerintem azt hiszi, hogy fuldokolsz” – mondta a férj. Fröcskölték egymást, a nő sikoltozott, de igazából csak álltak a nyakig érő vízben. „Jól vagyunk, mit csinál?” – kérdezte a nő kicsit idegesen. „Jól vagyunk!” – kiáltotta a férj, intett neki, de a kapitány erősen úszott irányukba. „Arrébb!” – kiáltotta a megdöbbent párnak, mialatt elúszott közöttük. Közvetlenül mögöttük, nem egészen három méterre a kilencéves kislányuk fuldoklott. Biztonsággal a víz felett, a kapitány karjaiban a kislány könnyekből kitörve kiáltott az apjáért.
Honnét ismerte fel a kapitány – 15 méteres távolságból – amit az apja és az anyja nem vett észre csupán háromról?
Valójában a fuldoklás nem egy heves, a víz csapkodásával és segítséghívással járó jelenet, amit sok ember gondol. A kapitány sok éves tapasztalatának és vízimentő tanulmányainak köszönhetően megtanulta felismerni a baj jeleit. Ellentétben az apukával, aki csupán a tévéből ismeri.
Ha sok időt töltünk vízen, víz környékén, tisztában kell lennünk azzal, hogy mivel jár az, ha valaki vízbe megy. Amíg a kislány a kapitány karjaiban nem sírt fel, addig egy hangot sem adott ki.
A fuldoklás majdnem mindig egy megtévesztően csendes esemény. Ellentétben a tévében látott hangos, drámai helyzettel.
Az igen tanulságos teljes írás itt olvasható el magyarul, az eredeti cikk pedig itt jelent meg.
