Az első régiós bormárka, a BalatonBor harmadik évjáratát mutatják be idén április 26-án a budai Mannában. A nyilvános sétakóstolót a hivatalos sajtótájékoztató után, 17-21 óráig tartják.
A 2015-ös évjárattal debütált brand a Balatoni KÖR és a Rizling Generáció közösségi terméke. Az egységes dizájnnal megjelenő palackokba idén a tavalyinál több, 28 borász tölthette le Olaszrizlingjét, akik megfeleltek az előírt feltételeknek és akiknek bora kiállta a vakkóstoló próbáját.
Az idei premierre két olyan borvidék képviselőit is meghívták, ahol hasonló közösségi márkaépítésbe kezdtek: szintén áprilisban kerülnek piacra RedY közös névvel az első villányi bisztróborok és EgerBor néven szintén egy jó ivású, friss, gyümölcsös és trendi vörösborral rukkolna ki több ismert egri borász.
Amellett, hogy a balatoniak örömmel fogadták a hírt, a sajtótájékoztatón a hazai borpiac és az ágazat jövőjére nézve fontosnak ígérkező közös bejelentésre is készülnek – írják az onlinebalaton.hu-nak küldött közleményükben a szervezők.
A Balatoni Kör idén nyárra saját gasztrotérképet készít – ennek bemutatása is téma lesz a rendezvényen.
A BalatonBor nemcsak a trendiség új szimbóluma a hazai borpiacon, hanem létrehozásával a két egyesület a Balaton körül gazdálkodók piaci helyzetének javítását is fontos célnak tekintette. Az összefogást szimbolizáló termék hosszú távon egy alulról szerveződő régiós integrátori rendszer előmozdítását szolgálja, végső soron pedig a balatoni szőlők megújítását, a borok számára stabil hazai és külföldi piacok kiépítését, a tó körüli termőterületek megnövelését.
A szabályrendszer részletes leírása itt található.
2018-ban 44 jelentkező közül Fiáth Attila vezetésével egy Origó-típusú vakkóstolón választották ki azt a 28 termelőt, aki idén lepalackozhatta saját BalatonBorát.