Több-kevesebb napsütésre, ködre és havazásra is kilátás van a következő napokban az Időkép előrejelzése szerint.
Szombaton kezdetben sokfelé várható eső, havas eső, elsősorban északon és délnyugaton a legmagasabb tájakon pedig havazás is, majd délután már csak északkeleten és néhol délnyugaton várható kisebb eső, havas eső, hószállingózás.
Többfelé élénk, helyenként erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Napközben 2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap már több napsütésre számíthatunk, legfeljebb kezdetben északon lehet gyenge hószállingózás, valamint délután nyugaton egy-egy jelentéktelen hózápor. A Dunántúlon többfelé élénk, néhol erős lehet az északi-északnyugati szél. Reggel országszerte fagyhat, és többfelé pára, köd is képződhet. Napközben 2-6 fok valószínű.
Hétfőn többfelé számíthatunk hosszabb napos időszakokra, de délután helyenként hószállingózás, egy-egy hózápor is előfordulhat. Fagyos, keleten ködös lesz a reggel, napközben 0-5 fokot mérhetünk.
Kedden és szerdán helyenként ködösen indulhat a nap, viszont legfeljebb hószállingózás, gyenge havazás alakulhat ki elszórtan ezeken a napokon. A szélcsendesebb időben fagyos reggelekre, hideg nappalokra számíthatunk.