Az ünnepi hétvége ugyanolyan programdúsnak ígérkezik, mint ahogy azt az eddig hétvégéken a rendezvény kínálat alapján megszokhattuk. Részt vehetünk vágtán, borfesztiválokon, koncerteken, sporteseményen, és természetesen az elmaradhatatlan tűzijátékon is.
Augusztus 19. és augusztus 20. között rendezik meg Gyenesdiáson a Festetics Vágtát, amely a Nemzeti Vágta regionális előfutama. A programok 2017-ben is a ló és lovas kultúra köré szerveződnek, de lesznek újdonságok is az augusztus 20-i versenynapon Gyenesdiáson, a Faludi-síkon lévő versenypályán.
Augusztus 19-én 8 órától kenyérsütés lesz Gyenesdiáson a Pásztorházban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Augusztus 20-án Balatonfüreden este koncertet tartanak, délszláv dallamoknak lehetünk fültanúi. Este 10 órától pedig tűzijátékot is láthatnak a résztvevők.
Augusztus 16-tól augusztus 20-ig tart a siófoki hajóállomáson a Bor és Kenyér Ünnepe, a Balaton régió egyik legnagyobb idegenforgalmi eseménye. A hagyományoknak megfelelően lesz néptánc, világzenei koncertek, családi programok, vásár, továbbá ünnepi kenyérszentelés, város bora választás és tűzijáték.
Augusztus 18.- 20. között tovább folytatódik a PLÁZS Siófokon. Esti koncertek és bulizás teszik felejthetetlenné az ott töltött időt.
Augustus 18.-20. között Balatongyörökön Augusztus 20-i hétvégét rendeznek a szervezők. Lesznek koncertek, JazzFiesta, nyári tárlat, ünnepi megemlékezés.
Augusztus 17. – 20. között zamatos szőlővel, borokkal, ízletes falatokkal, színes kézműves vásárral várják a szervezők az érdeklődőket Vonyarcvashegyen a Bor-és Csemegeszőlő fesztiválra.
Augusztus 20-án Vonyarcvashegyen Szent István Napi Ünnepséget rendeznek. Az ünnepség keretében a résztvevők megkóstolhatják majd az új kenyeret, melynek megszentelésére aznap délelőtt a vashegyi kápolna szentmiséjén kerül sor. A műsorban közreműködik a Nagyváthy Néptáncegyüttes.
Augusztus 18.-augusztus 24. között Hévízen immár hatodik alkalommal rendezik meg a hévízi Borünnepet, amely nemcsak a borkedvelőket várja, hiszen koncertek és táncos estek is lesznek.
Augusztus 18.-20- között Keszthelyen Szent István napot tartanak. A Balaton parton várják a szórakozni vágyókat, a programok, kirakodóvásár, koncertek mellett a hagyományos tűzijáték sem maradhat el.
Augusztus 18.-19- között Keszthelyen Festetics Vágtán vehetnek részt az érdeklődök. Többek között kézművesvásár, lovaglási és hintózási lehetőség is adott lesz a látogatók számára.
Augusztus 17.-19- között Balatonkenesén Balatonkenesei Tófesztiválon fantasztikus musical esték várják a vendégeket. A Széchenyi Park szabadtéri színpadán parádés szereposztásban lebilincselő történetekkel és csodálatos színpadvilággal várnak mindenkit.
Augusztus 11-től kezdődően tart augusztus 20-ig a Balatonföldváron a Földvár Fieszta. Gyermek-, könnyűzenei és kulturális programok, valamint kézműves vásár és gasztronómiai élmények várják az érdeklődőket.
Augusztus 11.-augusztus 20. között Nyárbúcsúztató – Vendégmarasztaló Fesztivál várja az érdeklődőket Alsóörsön. Sportprogramok, koncertek és természetese augusztus 20-án tűzijáték is lesz.
Augusztus 18.-20- között Fonyódon Szent István Napokon vehetnek részt a látogatók. Koncertekkel, néptánc-fellépéssel és este tűzijátékkal várnak mindenkit.
Augusztus 19.-20- között Szigligeti várban Hagyományőrző Napokat rendeznek. Hagyományőrző egyesületek látványos bemutatókkal kápráztatják el az érdeklődőket, de középkori muzsika sem hiányozhat, ahogy az apródavatás sem.
Augusztus 17.-20. között immár tizedik alkalommal látogathatunk el a Rózsakő Fesztiválra Badacsonyban, ahol a zenei fellépők mellett a borvidék egyes borászai is bemutatkoznak, továbbá bortúra nosztalgia terepjáróval, városnéző kisvonat, régiójáró busz és kulturális programok is várják az érdeklődőket.
Augusztus 15.-20. között már hetedik alkalommal rendezi meg a Mozdulj! Közhasznú Egyesület hagyományőrző programját, a Balaton körüli tandemkerékpáros túrát látássérültnek. A csapatok a rendezvény ideje alatt 220 kilométeres távot teljesítenek. Cikkünkben a szerkesztőség is foglalkozott az eseménnyel.