Brutálisan bántalmaztak egy horgászt a fonyódi kutyás strandon. A szombaton történtekről szóló bejegyzést a megvert férfi lánya osztotta meg közösségi oldalán. Az esetről a Somogy Televízió számolt be.
A tévé weboldalán olvasható cikk szerint a fiatal nő azt írta, hogy az elkövető először csak belekötött békésen horgászó édesapjába, majd bántalmazta is. Lerúgta a székéről ezt követően a földön fekve fejét és testét is többször megütötte, fogait kirúgta, egyik karja pedig a veréstől kificamodott. Jelenleg kórházban ápolják. A Somogy Megyei Rendőr-kapitányság megerősítette a bántalmazás tényét. A közleményben Méhes Dóra rendőrségi szóvivő azt írja, az elsődleges orvosi vélemény adatai alapján a sértett 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Egy pellérdi lakos lenne súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, aki szabadlábon védekezhet. Tettéért 3 év börtönt is kaphat. A lány azt írja, a család kártérítés megfizetésére is kötelezni fogja a férfit.