Kellemes tempóban, alig több mint tizenöt kilométeres sebességgel haladnak a Balatonfenyves és Somogyszentpál közötti keskeny erdei sínpáron az egyik legnépszerűbb hazai kisvasút szerelvényei. A maradandó élményt ígérő fehérláp-világi utazásokat biztosító vasutak ez évtől jelentős fejlesztési kormánytámogatásra számíthatnak. A jó hírről korábban mi is beszámoltunk már, most a Magyar Idők a részletekre is rákérdezett.
Első körben a Fenyves és Imremajor közötti szakasz újul meg, de a további tervekhez várhatóan jut majd kormányzati támogatás a Csisztapusztáig és az ugyancsak gyógyfürdőhely Táskáig vezető vonal korszerűsítésére is. Terveznék a bővítést a Balatontól mindössze harminc kilométerre eső Mesztegnyő erdőgazdasági kézben lévő kisvasútjának állomásáig is – fejtette ki Magyar Időknek a MÁV-Starttal közös terveket a fenyvesi polgármester. Lombár Gábor leszögezte: a kisvasút fejlesztése összbalatoni érdek, az üdülőkörzetben ugyanis nincs több ilyen, elsődlegesen turisztikai célú létesítmény.
Az év elején a kormány nyolc hazai kisvasút együttesen tízmilliárdos fejlesztési támogatásáról döntött. Ebből hatmilliárd forint az erdőgazdaságok által üzemeltetett kisvasutakra jut, a MÁV 1,4, a többi fenntartó együttesen 2,5 milliárd forintot kap. A magyarországi keskeny nyomtávú vonalak támogatásának szükségességét alátámasztja, hogy 2016-ban a 21 kisvasúton 1,38 millióan utaztak.
A fenyvesi mellett a budapesti Gyermek-, a nagycenki Múzeumvasút, a lillafüredi, a gyöngyösi, a királyréti, a kemencei kisvasút és a debreceni Zsuzsi vasút újul meg központi költségvetési forrásból. Ezek mellett megvalósíthatósági tanulmány és terv készülhet a nagycenk–fertődi, a nyírvidék–sóstói, a királyerdei, a kismaros–verőcei vasút egy-egy szakaszának bővítésére, továbbá a bicske–felcsúti és az alcsút–lovasberényi vonal megvalósítására. Somogyban a mesztegnyői és a kaszói vasutat megyei erdőgazdasági forrásból korszerűsítenék.
Korábbi két cikkünket a fenyvesi vonatról itt és itt olvashatják el.