Egy Hévíz-Tel Aviv közötti repülőgép járat elindítását is lehetségesnek látja a fürdőváros településének vezetője, és az izraeli nagykövet. Erről a diplomata hévízi látogatásán esett szó a közelmúltban.
Izrael Állam nagykövetét, Yossi Amranit fogadta Hévíz polgármestere, Papp Gábor nemrégiben Hévízen. A nagykövet, aki tavaly év végétől látja el feladatát Budapesten, első alkalommal érkezett a fürdővárosba – tájékoztatta az onlinebalaton.hu-t a település önkormányzata.
A látogatást Papp Gábor polgármester a város nemzetközi-, azon belül is Izraellel való kapcsolatépítés fontos részeként értékelte. Év elején Kepli József János alpolgármesterrel együtt Tel Avivban egy prezentációban mutatta be Hévízt az izraeli érdeklődőknek, ezt követően utazásszervezők, újságírók és légitársaságok képviselői látogattak a fürdővárosba.
Yossi Amrani nagykövet elmondta, hogy az izraeli turistákat nagyon érdekli a fürdőváros, gyógy- és egészségügyi szolgáltatásai mellett az egyéb turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások, mint a fogászat, golf, sport és szabadidős szolgáltatások lehetősége is nagyon vonzóvá teszi.
2016-ban 16.000 vendégéjszakát regisztráltak Izraelből, ez átlagosan 6-7 éjszakát jelent vendégenként. Hozzátette: Hévíz ár-érték aránya nagyon jó, minőségi szolgáltatásokat nyújt megfizethető áron. A nagykövet maga is folytatott tárgyalásokat légitársasággal, és egyértelműen látja a lehetőségét egy jövőben Sármellék-Tel Aviv charter, vagy menetrendszerinti járatnak. Yossi Amrani elmondta, nemcsak Hévíz, hanem legalább 50-80 km-es környezete, a város és Magyarország biztonsága, és klímája az, ami különösen vonzó az izraeli vendégek és befektetők számára.
Papp Gábor és Yossi Amrani megállapodtak abban, hogy együtt próbálják segíteni a gazdasági élet élénkítését a két ország között.