Rövid idő alatt teljesen eltűnt az olajfolt, amely vasárnap délután keltett riadalmat a Balatonon. Az egyik megyei online újság olvasói információkra hagyatkozva írta meg akkor, hogy olajfolt jelent meg a gyenesdiási partszakaszon. Ezután néhány médiumban hatásvadász módon tálalt cikk jelent meg, volt aki hatalmas olajfoltról írt, ami egy hajóból ömlött a Balatonba, emiatt harmadfokú készültség van és nagy a baj. Ebből csupán annyi volt igaz, hogy az illetékes hatóságok komolyan vették a bejelentést, és harmadfokú készültséget rendeltek el annak érdekében, hogy ha valóban nagy a baj, akkor a lehető legnagyobb körültekintéssel tudjanak eljárni.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság sajtóreferense az onlinebalaton.hu-nak hétfőn elmondta, hogy miután vasárnapkora délután tudomásukra jutott az eset, a szakemberek késlekedés nélkül elindultak, hogy személyesen győződjenek meg arról, hogy mi történt pontosan, és megtegyék a szükséges további intézkedéseket. Mivel úgy látták, hogy az olajfolt annyira kicsi, hogy nem okozhat komoly problémát, már odaérkezésükkor is alig volt látható a vízen, és sehol máshol nem láttak problémát, a harmadfokú készültséget estére elsőfokúra csökkentették. Mint mondta, valószínűsíthető, hogy egy-két deci szivároghatott ki egy hajóból, de a partőrök továbbra is figyelték, hogy feltűnik-e ismét valahol olajfolt, és mivel hétfőn is mindent rendben találtak, később az elsőfokú készültséget is megszüntették.
A hirbalaton.hu utánajárt annak is, hogy lehet-e alapja annak a korábban felmerült gyanúnak, hogy egy olyan algafaj okozhatja a riadalmat, amely virágzásakor az olajhoz hasonló állagú és szagú anyagot bocsát ki magából, ez azonban nem környezetszennyező és teljesen természetes a Balatonon. A portál erről megkérdezett egy szakembert, aki ezt a lehetőséget egyértelműen kizárta.
Pálffy Károly, a MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos munkatársa azt mondta, hogy a Botryococcus braunii nevű zöldalgafaj – aminek a számlájára írták volna a szennyeződést – bár rendszeresen előfordul a Balatonban a többi algafaj biomasszájához képest alacsony.
Az utóbbi években a vízben lebegő algák mennyisége egyébként is nagymértékben lecsökkent, a tavat érő tápanyagterhelés fokozatos apadásának köszönhetően. A Keszthelyi-medencében az algák mennyiségének becslésére használt klorofill-a koncentrációja jelenleg 10-15 µg/l körüli, ami messze a természetes fürdővizekre előírt határérték alatt van – tette hozzá a szakember.
Az “algavirágzás teória” akkor állná meg a helyét, ha a vízben vagy a vízfelszínen alga tömegprodukcióra utaló, zöldes elszíneződés jelentkezne, mivel azonban erről nincs szó, így ezt az okot kizárhatjuk- mondta a hirbalaton.hu-nak Pálffy Károly.
Korábban itt írtunk az olajfoltról.