A Balaton déli partján szolgálatot teljesítő gyermekmentőnek mozgalmasak voltak az elmúlt napjai. Az idén tizedik szezonban jelenlévő mentőorvosi-kocsi, betegtől betegig robogott, hogy ott segítsen, ahol szükség van rá. Pár nap erejéig bepillanthattunk a munkájukba, bár azt nem sejtettük, hogy ennyire intenzív napok várnak ránk.
Mindenki rémálma balesetet szenvedni, vagy komolyabb betegséget elkapni, főleg a nyaraláson, távol a megszokott környezettől. A balatoni szezonban a lakosok száma megtízszereződik a nyaralók miatt, így a nyári szezonban növekszik a sérültek, betegek száma is. A Magyar Gyermekmentő Alapítvány mentőorvosi-kocsija kétfős személyzettel, napi tizenkét órában, balatonlellei állomásán várja a riasztásokat. Az Országos Mentőszolgálat Somogy megyei irányítócsoportja mozgatja, a többi megyei mentőállomás autóihoz hasonlóan.
Az első esetet nem sokkal dél után kaptuk. Sport balesetet szenvedett gyermekhez siettünk a balatonboglári csarnokhoz, de sérülései szerencsére nem tűntek komolynak. Az orvosból és ápolóból álló mentőegység megvizsgálta a gyermeket, akit ezután egy betegszállításra alkalmas mentővel, egy másik egység a kórházba szállított. A mi mentőautónk nem szállít betegeket, nincs benne hordágy, ezért amikor a betegnek kórházi ellátásra van szüksége, mindig érkezik egy “hagyományos” mentőautó is. Nagy feltűnést keltettünk a sportcsarnoknál a színes autóval. Mindenki szeme ránk szegeződött, amikor megérkeztünk. Mentő egyenruhát viselni nagyon különleges érzés. Az emberek többségéből jó érzéseket vált ki. Ismeretlenül is köszönnek, segítőkészebbek, figyelmesebbek. Engem is büszkeséggel töltött el a csapat részévé válni.
Ebéd után aztán nem volt megállás, késő estig úton voltunk a mentővel. Nem is akármilyen esetekhez hívtak minket. Perceken belül pedig már az üvegszilánkokat és az összetört roncsokat láttam a 7-es főúton magam előtt, miközben a járdán fekvő, vérző sérült mellett guggoltam. A mentőnk személyzete és felszerelése alkalmas a legkomolyabb esetek sérültjeinek ellátására is. Kollégáim tették is a dolgukat, felmérték hányan és milyen mértékben sérültek meg, majd az utánunk érkező mentőautók személyzetével közösen ellátták a sebesülteket. Éppen csak elindítottuk az utolsó mentőt a kórházba, amikor megszólalt a központi rádió, diktálva az újabb címet, ahova indulnunk kell. Nem mentünk messze, pár száz méterre a balesettől, egy parkolóban görcsroham után láttunk el egy idős férfit.
Félelmetes belegondolni, hogy mennyin múlik minden. Rossz helyen, rossz időben lenni, vagy a véletlenek kegyetlen összejátszása okozza-e, nem tudni. Mindenesetre egyszer hallottam azt a mondást, hogy az élethez szerencse kell. Lehet több az igazságtartalma, mint eddig gondoltam. Csak délelőtt 10 óra óta voltunk szolgálatban, de már a harmadik esetet láttuk el. Még vissza sem értünk az állomáshelyre, amikor újra megszólalt a riasztási telefon. Szélsebesen haladtunk a fonyódi vasútállomás felé, mert egy eszméletlenül fekvő beteget jelentettek. Elsőként értünk a helyszínre, így nagyon sok teendő volt. Az emberek csak álltak és néztek a másik peronról minket, még olyan is volt, aki fotózott. Szomorú valóság ez. Amikor a betegnél elvégezték a szükséges beavatkozásokat és az állapota stabilizálódott, a lengyeltóti mentőautóval közösen kórházba szállítottuk. Épp a siófoki kórházban voltunk, amikor megszólalt a mentési rádió.
–Vaskapu dőlt egy három éves gyermekre, úton hozzá a mentő, de mi mikor tudnánk indulni?- hangzott el a kérdés, sejtetve, hogy nagyon gyorsan el kellene. Egy “hagyományos” mentőautó személyzete egy ápolóból és egy gépkocsivezetőből áll. Azért szükséges az orvosi autót is riasztani velük együtt sok esethez párhuzamosan, mert ők, mivel nem orvosok, az ellátás során sok mindent nem tudnak, vagy nem tehetnek meg. Egyrészt nincs felszerelésük hozzá, másrészt nincs képesítésük. Ilyen pl. a gyógyszeres fájdalomcsillapítás is. Márpedig ennek a kisgyermeknek szüksége volt a fájdalomcsillapításra, mert eltört a lába. Mivel az alapítvány mentői máshol csak gyermekekhez mennek, az autóban mindig van pár mesekönyv és játék mentő, ami élethű mása az igazinak. Mielőtt kiszálltam az autóból megfogtam egy kisautót. A hordágyon fekve, kisírt szemekkel várt minket egy kisfiú. Kicsi kora és fájdalmai ellenére nagyon okosan válaszolt a kérdésekre, rendkívül együttműködő volt. Amikor a mentőbe léptem, a pici fiú kezébe adtam a játékot, aminek nagyon örült. A törött végtag rögzítését követően a mesekönyveket is megkapta, apukája biztosan mesélt aznap este a kórházban belőle. Tragédia is történhetett volna, szerencsés volt a kicsi, hogy nem történt nagyobb baj.
Már lejárt a szolgálat mire hazaértünk, pillanatok alatt elaludtam. Másnap reggel tettre készen vártam az újabb feladatot. Egyszer mondta egy mentődolgozó ismerősöm, hogy mindig akkor kell enni, amikor tudnak, nem akkor, amikor éhesek, mert sosem lehet tudni előre, hogyan alakul a nap. Ebben a két napban megértettem, ez mit jelent a valóságban. A kifejezett hőség miatt mindenki készített az autóba egy üveg vizet és pénzt. Előbbi rendkívül fontos a nagy melegben, utóbbira viszont azért van szükség, hogy menetközben is tudjunk ennivalót venni, ha nem tudunk visszamenni az állomásra. Valóban felértékelődik ilyenkor egy kórházi csokiautomata.
Sokszor, sok helyen lehet olvasni az újraélesztésről. Arról is, mit jelent és arról is, mennyire fontos, hogy az emberek merjenek cselekedni, ha a közelükben valakinek leáll a légzése és keringése. Ez nem egy döntés, ez egy esély az életre a bajban lévőnek. Ezt az esélyt megadta a barátjának az a lellei férfi, aki a kiérkezésünkig nyomta az idős férfi mellkasát, miután az összeesett. A mentésirányító hölgy a kihangosított telefonon keresztül segítette végig, hogy jó ütemben és kitartóan nyomja. Ezután már a közben kiérkező mentő személyzetével együtt folytatódott az újraélesztés. A kitartás meghozta a várt eredményt, a beteg keringése visszatért. Látszott a megkönnyebbülés a segítő baráton, bár ekkor még nem lehetett biztosra megmondani, hogy a beteg felépül-e egyáltalán, az esélyt viszont megkapta rá.
Már rég elmúlt az ebédidő, amikor visszaértünk Balatonlellére, de az állomásra érkezés előtt, ismét tovább küldtek minket. Egy játszótéri balesethez mentünk egy négy éves kisgyermekhez, akinek a feje vérzett. A kisfiú a vasmászóka két csöve között lecsúszott és közben beütötte a fejét. Szerencsére nem sérült meg komolyabban, a homlokán szakadt fel a bőr, az vérzett erősen. Egy kis mentővel a kezében indítottuk el őket a mentőautóval a kórházba. Délután viszont egy súlyos gyermeksérüléshez hívtak minket a balatonboglári orvosi rendelőbe. Ismeretlen körülmények között amputálódott egy két éves kisfiú első és második lábujja. Borzalmas látvány volt. A gyermek orron keresztül, egy orrsprayhez hasonló eszközzel kapott fájdalomcsillapítót, hogy ne kelljen tűvel megszúrni a karját. Ez egy rendkívül kíméletes, új eszköz a mentőknél.
Este, a műszak vége előtt egy gyönyörű panorámájú szőlőhegyre riasztottak minket. A kimagaslóan meleg és stresszes napot egy férfibeteg nehezen viselte, ezért magasabb volt a vérnyomása és szédült, hányt. Megnyugtattuk az aggódó feleségét és jó tanácsokkal elláttuk a férjét. Mivel kiérkezésünkkor már jobban volt, az ellátást követően ő otthonában maradhatott, mi pedig visszatértünk az állomáshelyünkre.
A balatoni mentőorvosi autón eltöltött napok embert próbálóak voltak, de megnyugtató érzés, hogy ilyen szakszerű segítség áll rendelkezésre a déli parton. Ha látjuk a mentőt, biztosítsunk neki szabad utat, hiszen nem tudhatjuk hova siet éppen.
Gyermekmentő, amely nem csak a gyermekekhez siet
A Magyar Gyermekmentő Alapítvány mentőorvosi-kocsija a Balaton déli partján bárkihez riasztható, akinek sürgős orvosi ellátásra van szüksége. Azért, hogy az életmentő esetekhez időben odaérjen, fontos, hogy a mentőt nem igénylő betegségekkel és balesetekkel mindig először a háziorvost, vagy az ügyeletet keressék fel a mentőhívás helyett.