Új, egységes marketingstratégiát dolgoztak ki az idei nyárra Siófokon. A városban a korábbinál is több és színesebb kulturális programot és sporteseményt tartanak. A már megszokott szabadstrandokat továbbra sem teszik fizetőssé, és az előző évinél is nagyobb hangsúlyt fektetnek a település közbiztonságának növelésére. Egyebek mellett erről is szó volt a helyi önkormányzat nyárindító sajtótájékoztatóján a megújuló Balaton parti PLÁZS-on a közelmúltban.
Lengyel Róbert, Siófok polgármestere kiemelte: a korábbi buliturizmus helyett tovább bővítik a kulturális programkínálatot, és a sportesemények számát. Mint mondta, a város elindult egy olyan stratégai mentén, amelynek végén szeretnék elérni, ne csak a nyári szezonban, hanem egész évben kedvelt úti cél legyen a település.
Hegyi Károly, a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy a tavaly elindult marketing munka eredményeként elkészült a város középtávú turisztikai koncepciója, amelynek legfontosabb eleme a város imázsának és arculatának újrapozicionálása volt, nagy hangsúlyt fektetve a mindent korosztályt vonzó játékosságra. A következő évek egyik legfontosabb hívómondata lesz: „Ha hétvége, akkor Siófok!”. Az egyesület által kidolgozott, és a képviselőtestület által elfogadott marketingstratégia megvalósítására a város 90 millió forintot biztosít, ami jelentős előrelépés a korábbi évhez képest.
Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke elmondta, hogy idén több mint 30 országból 132 kerékpáros érkezik a versenyre. Siófokon június 29-én tűnik majd fel a mezőny, késő délután látványos városi körpályán zárul majd az aznapi futam a Petőfi sétányon.
Dr. Bánki Ágnes, a Magyar Röplabda Szövetség Strandröplabda Bizottságának elnöke a július 13-16 között Siófokon tartandó nemzetközi szatellit és ifjúsági olimpiai kvalifikációs strandröplabda tornáról beszélt, melyre mintegy 100-120 versenyzőt várnak. Mint mondta, véleménye szerint a strandi sportpályák létrehozása bőven megtérül a településeknek, mivel számos vendéget vonzanak akkor is, amikor fürdésre kevésbé alkalmas az időjárás.
Izsvák Zsolt, a Magyar Labdarúgó Szövetség strandlabdarúgás szakágvezetője arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a magyar bajnokság mellett kiemelkedőnek számít az augusztus 13-14-én rendezendő európai strandlabdarúgó liga fordulója, és az, hogy Európában egyedülálló módon U 21-es tornát is rendeznek.
Pintér Tamás, a helyi városüzemeltő cég ügyvezetője a lezajlott és a tervezett fejlesztések ismertetése mellett beszélt arról is, hogy miközben a Balaton déli partján egyre több település teszi fizetőssé szabadstrandjait, addig Siófokon ezek a szakaszok továbbra is ingyenesek maradnak. A város két fizetős strandja idén Szép Kártya elfogadó hellyé vált, a belépőket pedig az interneten keresztül is meg lehet vásárolni. Amennyiben a város pályázata sikeres lesz, a Nagystrandon újabb 50 millió forintos fejlesztés valósulhat meg idén és jövőre. A szabadtéri színpadról szólva kiemelte: 29 színvonalas rendezvény várható ezen a nyáron.
Major Balázs, a Siófoki Óriáskerék kommunikációs vezetője közölte: idén egy 40 méter magas óriáskerék érkezik Belgiumból, így biztosítva lesz a remek panoráma. A népszerű attrakció június 29-től augusztus 27-ig üzemel majd a Nagystrandon.
Schőn Péter, a siófoki rendezvényterület biztonsági vezetője a kamerarendszer egy részének modernizálásáról, újabb kamerák felszereléséről számolt be, amely így már szinte teljesen lefedi a Petőfi sétányt és a Nagystrandot. Mint mondta: az itt szolgálatot tejesítő biztonsági őrök jogosultak lesznek a ruházat és csomagok átvizsgálásra is.
Antonovits Dániel, a PLÁZS event menedzsere elmondta, hogy a Nagystrandon működő vállalkozás a tavalyi szezonban több mint 150 ezer látogatót vonzott, ami az idei újítások, fejlesztések hatására tovább nőhet.
A sajtótájékoztatóról rövid képes beszámolót is hoztunk.