Augusztusban elkezdődik az a nagyszabású beruházás, amely során a somogyi megyeszékhelyről a településeket elkerülve, gyorsforgalmi úthálózaton keresztül lesz elérhető a Balaton és az M7-es autópálya.
A beruházás első ütemében 33,2 km hosszon 2X2 sávos gyorsút épül, így az autósok 2019 őszétől 110 km/h sebességgel használhatják az új R67-es ezen szakaszát. A megvalósuló útfejlesztés Somogyaszaló, Mernye, Mernyeszentmiklós, Vadépuszta és Somogybabod településeket új nyomvonalon kerüli el, a települések közötti szakaszokon pedig részben a meglévő 67. sz. főutat építik át gyorsúttá, illetve jelentős hosszon új szakaszok épülnek.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a 2×2 sávosra bővülő 67-es főút egyik, Kaposvár felé vezető szakaszán 500 m hosszan megvalósul Magyarországon az első akusztikus aszfalt. A speciális technológiával készülő zenélő aszfalton a Republic ikonikus dala, a 67-es úton című sláger csendül majd fel.
A fejlesztés uniós és hazai forrás bevonásával valósul meg, nettó 65.7 milliárd forint értékben.