Remek programokkal készül a város a főszezon beindítására, amelyeknél az egyre jobb és biztonságosabb rendezvényhelyszín biztosítása alapvető feladat, ezért a helyszín a tópart helyett a Fő tér lesz. Ezt a válasza a helyi önkormányzatnak arra, hogy a közelmúltban internetes csoport alakult „Mentsük meg a siófoki rendezvényeket” elnevezéssel.
A város hivatalos weboldalán olvasható cikk szerint az internetre író emberek sérelmezték, hogy a város rendezvényei elszakadnak a tóparttól, miközben a Nemzeti Regattát meg lehet rendezni a hajóállomáson. Lengyel Róbert, a város polgármestere erre így válaszolt:
Eddig két rendezvénynek, a Pünkösdi Szezonnyitónak, valamint a Bor és Kenyér Ünnepének volt helyszíne a hajóállomás környéke, a többi eseményt egyébként is a Fő téren tartották a szervezők. Alapvetően fontosnak tartjuk a part közelségét, és természetesen örömünkre szolgálna, ha minél többször meg tudnánk mutatni az idelátogatóknak, hogy milyen csodálatos a Balaton, de sajnos ezt nem minden alkalommal tehetjük meg.
A portál szerint a rendezvény szervezése elég összetett dolog: több ezres tömeget mozgatnak meg ilyenkor, így a munkának a szórakoztatás mellett igen fontos eleme a biztonság fenntartása is. Az elmúlt évek tapasztalata pedig azt mutatja, hogy az időjárás egyre szélsőségesebb, amely a part közelében még inkább érezteti a hatását. Ezzel kapcsolatban fejtette ki véleményét a Kálmán Imre Kulturális Központ vezetője Gyulainé Isó Edina is:
Tavaly emiatt maguk a kereskedők (a Siófoki Szabadtéri Vendéglátók és Kézművesek Egyesület vezetőségével egyeztetve) fordultak hozzám, és kérték, hogy a várható kedvezőtlen időjárás miatta ne a parton, hanem a Fő téren tartsuk meg az amúgy már hajóállomáson előkészített Szezonnyitót. A kulturális központ plusz költségek vállalása árán teljesítette mindezt, melyet nem számlázott tovább a kereskedőknek.
A döntést az is alátámasztotta, hogy az intézményvezető szakértői véleményt kért a hajóállomás melletti rendezvényterületről biztonságosság szempontjából. Ebből kiderült, hogy a jelenlegi körülmények nem megfelelőek. Szükség lenne a terület megfelelő áramellátásának fejlesztésére a hibamentes szolgáltatás garantálásához és a biztonságosabbá tételéhez. Ameddig ez nem történik meg, a város nem tervez a helyszínen nagyszabású rendezvényeket.
Lengyel Róbert szerint jelenleg a Fő téren sokkal kulturáltabb környezetben, nem csak a gödör területére korlátozódva lehet rendezvényeket lebonyolítani, a város minősített közművelődési intézményének szomszédságában. Ezzel a helyzettel élve, idén a nagyobb rendezvények kezdetekor mindig valamilyen kiállítás megnyitóra is invitálja a város a látogatókat.
Mivel a városvezetés számára fontos a Balaton, ezért természetesen a probléma megoldására törekednek a jövőben. A város egy ötletpályázatot írt ki a közelmúltban Siófok központi üdülőterületének komplex fejlesztésére, amelynek a Rózsakert és környéke is része. A témával foglalkozó munkacsoport június elején kezdi meg a munkát – írja a siofok.hu.

