Új létesítménnyel gazdagodik Tihany. Egy nyertes pályázatnak köszönhetően csaknem 400 millió forintból épülhet sportcsarnok a helyi általános iskola udvarán.
A Magyar Labdarúgó Szövetség látvány-csapatsportok pályázatán nyert támogatás révén kezdődhet meg az összesen 380 milliós beruházás, amelyhez az önkormányzat 30 százalék önrészt biztosít, a többi költséget pedig a társadalmi adók összegyűjtéséből fedezik- olvasható a Tihanyi Visszhang című helyi újság novemberi számában.
A jogerős építési engedély és a kivitelezési tervek már készen vannak, a beruházáshoz kapcsolódó közbeszerzési eljárást pedig hamarosan kiírják. A munkálatok előreláthatóan jövő májusban kezdődhetnek el.
Az új csarnok nem csak a helyi iskola működésében jelent előrelépést, a sportegyesületek, civilek, sőt a településre érkező látogatók is élvezhetik majd annak előnyeit, hiszen számos rendezvény helyet kaphat a létesítményben.
A pályázati pénzből emellett kerítést építenek az új műfüves futballpálya köré, valamint 15 millió forinttal támogatják a tihanyi sportegyesület éves működését.

Kép forrása: tihany.hu