Változékony időre van kilátás a következő napokban. Meleg lesz az idő, de záporok, zivatarok előfordulhatnak az Időkép előrejelzése szerint.
Csütörtökön is túlnyomóan felhős lesz az ég, ismét többfelé várható zápor, zivatar. Délelőtt a keleti, délután a nyugati tájakon lehet több napsütés. A Dunántúlon, valamint a középső, déli tájakon élénk, erős lehet a nyugati-északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.
Balaton: 22 °C.
Pénteken főként északkeleten jöhetnek létre újabb zivatarok, a Dunántúlon egy-egy zápor fordulhat elő. A középső országrészben hosszabb időre kisüthet a nap. Az északnyugati szelet élénk, többfelé erős lökések kísérhetik, délután 20-27 fokig melegszik a levegő.
Szombaton az ország északkeleti tájain lesz jellemző a záporokkal, egy-egy zivatarral tarkított idő. Mindemellett a legtöbb helyen már hosszabb időre kisüt a nap. Az északnyugati szél élénk, erős, helyenként viharos lehet. Napközben 18-25 fok valószínű.
Vasárnap ismét északkeleten lehet jellemző záporos, zivataros idő, máshol a napsütés kerül előtérbe. Erős, viharos lesz az északnyugati szél. 21-26 fokos maximumokat mérhetünk. Hétfőn is erős, viharos északnyugati szélre kell készülni. Sokat fog sütni a nap, egy-egy zivatar keleten lehet. 21-27 fokig emelkedik a hőmérséklet.