Idén ötödik alkalommal díjazza a Balatoni Kör az Év Strandétele versenyen a legjobb ételeket, helyeket és az új büfétrendeket.
Soha nem volt még ilyen erős a verseny és ilyen nehéz a döntés, emiatt hirdettek idén dobogósokat is. Kardos Gábor, a verseny ötletgazdája és szervezője úgy fogalmazott, hogy erős érvek szóltak mindegyik döntős győzelme mellett. Különösen nehézzé tette a döntést, hogy különböző kategóriájú ételeket kellett összehasonlítani. Volt például saláta, leves, szendvics és egy könnyű desszert is. Mindegyik a magan nemében üdvözlendő és üdítő újítás, mivel sajnos ma még a legtöbb strandbüfé szokásos kínálata inkább nehezen emészthető, sőt, kimondottan egészségtelen, olajos vagy zsíros, illetve cukros ételekből áll, melyek nagy része a forró nyárban nem alkalmas arra, hogy felfrissítsen.
Meglepetés, hogy a döntőbe került hét helyből hat déliparti (ezen belül három is lellei!) és a hetedik keszthelyi. Az Év Felfedezettje a keszthelyi móló előtti büfésoron egy fiatal pár, Pacsai Martin és Horn Tamara által a nagypapa örökségét folytatva idén újranyitott Pinyó bisztró. Élő példáját adják a legpozitívabb generációváltásnak : egyszerre folytatják a családi örökséget, a megszokott ételeket is kínálják egy büfésoron, de a legigényesebben elkészítve és újhullámos elemekkel gazdagítva. Három étellel neveztek : egy müzlivel megspékelt natúr erdei gyümölcslevessel, pazar tálalású, roppanós textúráktól is izgalmas nyári lecsóval és újragondolt hortobágyi palacsintával, de a hely egész kínálata, az eredeti módon könyvbe foglalt étlap is magával ragadó, ahogy a fiatal pár komoly szakmaisága és lelkesedése is példaértékű.

A tavalyi Év Felfedezettje, a zamárdi Tiki Beach Bisztró rukkolával, csírákkal és némi lazaccal bolondított kovászos uborka levese lett idén az Év Strandétele. Üdítően finom lett az ízkompozíció és hasonlót ételt bármelyik strandon készíthetnek, hogy ne csak a hideg gyümölcsleves szerepeljen mindenhol az étlapokon. Meglepetésként bemutattak egy zseniálisan kreatív fügekaramelles tarhonya pudingot is, ami az ázsiai tapióka desszertek hazai megfelelője lehet és szép példája annak, milyen egyszerű és mégis zseniális ötletekkel lehet erősíteni a balatoni Beach Food kínálatot.
Csak azért lett második a balatonmáriai Port Burger elképesztően finom helyi angus-ból készült pastrami jellegű marheszegyes ciabattája, mert ilyen tökéletesen csak ott tudják elkészíteni ezt az ételt, ahol a legjobb BBQ háttér adott és 8 órán át füstölik 80-100 fokon a legjobb minőségű alapanyagot. Tökéletesre sikerült a Port Burger receptje. Ha csak az lett volna a kérdés, hogy milyen finom az étel és mennyire jó az ár-érték arány, könnyebb lett volna a döntés.
Bár azért mégsem annyira könnyű, mert a lellei Málna Büfé harmadik helyre került Tex mex salátája miatt is érdemes hosszabb utat is megtenni autóval. Ne tévesszen meg senkit az étel neve, inkább csak a Beach Food ételekre jellemző kikacsintás a mexikói utalás : mesterien grillezett csirkemell csíkokat kapunk kevert saláta ágyon, savanyított zöldségekkel, finom házi dresszinggel és egy szelet sült baconnel. Egészséges saláta, szép színekkel tálalva, jó áron.
A tavalyi győztes fenyvesi Konyhám a legnehezebb feladatra vállalkozott. A régióra jellemző prószával kombinált túrógombócból készítettek egy viszonylag könnyű és nagyon finom desszertet. Bizonyítva, hogy nem kell beérni két-három féle palacsintával egy strandon sem. Igaz, bármelyik büfében nem lenne könnyű ilyen színvonalon elkészíteni az általuk Gombósza névre keresztelt ételt.
A lellei Villa Strandbisztró szintén kiváló helyi alapanyagokból készített bárhol jól elkészíthető és strandon ideális Stick Mix mártogatóst : nemcsak a szürkeharcsa és a kecskesajt származik a régióból, de a csirkehús is.
A burger kínálat megújítása is fontos a büfékultúra gazdagítása érdekében és a szintén lellei Rockburger ebben rukkolt elő hatalmas ötlettel, Gipsy King néven készítettek egy cigánypecsenye alapú burgert. Ők is élő példáját adják annak, hogy a Beach Food trendek nem Pestről kerülnek a Balatonra, hanem pont fordítva, a Balatonról indulnak el, hogy meghódítsák a fővárost is.