Az esemény négy napján 9 versenyszámban 26 nemzet 2680 futója állt rajthoz.
A mezőny 3 etapban rajtolt el a balatonfüredi Tagore sétány torkolatától. A napi penzumot, vagyis az 51,3 kilométeres távot a párosok és a 3 vagy 4 fős csapatok vasárnap is 3 szakaszt egymás között felosztva teljesíthették. A váltóhelyek 16,2 kilométer után Balatonalmádiban, valamint 36,3 kilométer után Balatonakarattyán várták a jelképes stafétaátadásra készülő csapattagokat.
Az útvonal egyik legszebb része a maratoni pont volt, a 51,3 kilométer 42195. métere ugyanis az akarattyai magas partra esett, a csodás panorámát nyújtó ponton akár a siófoki célra is ráláthattak a futók.
A Spuri Balaton Szupermaratont a férfiak versenyében Beda Szabolcs, a női mezőnyben pedig Cseke Lilla nyerte. Mindketten mind a négy napon megnyerték az aznapi abszolút versenyt, így mindketten magabiztosan, nagy fölénnyel vághattak neki az utolsó napi versenynek.
A kétnapos FélBalaton Szupermaraton legjobb női versenyzője Maráz Zsuzsanna lett, a férfiak versenyét pedig Margull Dániel nyerte. Szintúgy mindketten megnyerték a betétszám szombati és vasárnapi versenynapját is, így kérdés nélküli győzelmet arattak.
A Spuri Balaton Szupermaraton siófoki céljába vasárnap délután órákon keresztül érkeztek a futók, ki-ki maga, ki pedig párja vagy csapata közös örömére. A legjobbakat ünnepályes eredményhirdetés keretében életkori kategóriánkénti szerinti bontásban kupával díjazta a BSI.
Az összetett verseny eredményei:
Balaton Szupermaraton (4 nap) egyéni NŐK:
1. Cseke Lilla – 15:17:02
2. Petra Hurtig – 15:59:07
3. Kóródi Ágnes – 16:30:45
Balaton Szupermaraton (4 nap) egyéni FÉRFIAK:
1. Beda Szabolcs – 13:32:50
2. Szőcs Előd – 15:04:30
3. Peyer Zoltán – 15:21:37
FélBalaton Szupermaraton (2 nap) egyéni NŐK:
1. Maráz Zsuzsanna – 7:41:31
2. Horváth Csilla – 8:11:41
3. Vándor Nóra – 8:54:57
FélBalaton Szupermaraton (2 nap) egyéni FÉRIAK:
1. Margull Dániel – 6:46:49
2. Bellus Áron – 7:13:11
3. Mészáros Roland – 7:14:39
A váltó- és kategóriaeredmények ITT találhatók.
A Spuri Balaton Szupermaraton futókígyója 2020-ban mácius 5-8. között kerüli meg a tavat.