A Balaton Sound szervezői a tavalyinál is nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a biztonságos fesztiválozásra, ezért folytatják a Safety First elnevezésű kampányt, melyet ennek érdekében indítottak 2018-ban. A kezdeményezésbe idén a korábbinál is több önkéntest szeretnének bevonni. Ezúttal már nem csak magyarországi, hanem külföldi jelentkezőket is várnak.
A július első hetében Zamárdiban tartandó fesztivál hivatalos weboldalának tájékoztatása szerint a Safety First kampány egy tavaly indult speciális önkéntesprogram, mely idén is állandó kiegészítő szolgáltatásként működik majd a fesztiválon. Célja, hogy az előzetes kommunikációs kampánynak, oktatóvideóknak, helyszíni jelenlétnek, valamint elismert szakemberek tanácsainak köszönhetően a lehető legkevesebbre csökkentsék az egészségügyi, biztonsági, illetve technikai problémákat.
A programba olyan fiatalok jelentkezését várják, akik átérzik a tudatos szórakozás fontosságát és hajlandóak is tenni ezért.
A 100 fősre tervezett nemzetközi és magyar önkéntesekből álló csapat tagjai a fesztivált közvetlenül megelőzően három napos képzésen vesznek rész, hogy feladatukat minél magasabb szinten tudják ellátni.
További információk és jelentkezés az alább linken.