Hétvégén még 12 fok körül lehet a hőmérséklet, aztán jövő héttől jelentős lehűlés, sok csapadék várható az Időkép előrejelzése szerint. Havazás is valószínű. A Balaton: 7 °C fokos.
Pénteken már csak kezdetben alakulhat ki egy-egy helyen szitálás, majd napközben helyenként a felhőzet is kissé felszakadozhat. Északnyugaton élénk lehet a délkeleti szél. A legmagasabb hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.
Szombaton is sok felhő lesz felettünk, és többfelé kell számítani kisebb esőre, egy-egy záporra. Sokfelé élénk, északnyugaton erős lehet a délkeleti szél. Délután 5 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk.
A jelenlegi számítások szerint vasárnap elszórtan valószínű csapadék, és a legmagasabb hőmérséklet is 7 és 12 fok között alakulhat. Nagy bizonytalanság mellett a jövő hét elején egy mediterrán ciklon határozhatja meg időjárásunkat, mely szeles időt, lehűlést, illetve többfelé kiadósabb mennyiségű csapadékot hozhat.