Augusztus második hétvégéjén sem kell attól tartanunk, hogy nem találunk kedvünkre való rendezvényt, hiszen változatos eseményekből most sem lesz hiány. Felfedezhetünk a színes programok között bornapokat, előadásokat, koncerteket, de még sportolásra is lesz lehetőségünk.
Augusztus 13. – szeptember 3. között rendezik meg a Borheteket Balatonfüreden. A már 1932 óta jelen lévő eseményen a borvidék legjobb nedűi kóstolhatók, harminc fajtából származó, közel háromszáz féle bor, köztük rozék, gyöngyöző borok, az elnyűhetetlen rizlingek és persze a díjnyertes borok.
Augusztus 11.-13. között Korzó Esteket tartanak Gyenesdiáson Egy igazán pörgős nyári hétvégét, sok zenével és tánccal, minden korosztálynak. A Kárpáti korzón fergeteges hangulattal várja Önt augusztus 11-én pénteken 19 órától a Határkő együttes, majd Kárpátia, szombaton Kelemen Kabátban, vasárnap pedig a Kávészünet zenekar. Mindhárom nap utcabál zárja az estét. A belépés ingyenes.
Augusztus 12-én Gyenesdiáson Erős emberek versenyét tekinthetjük meg a Balaton Beach Bar & Grill-nél, a főút mellett. Több száz kilós traktorgumik, betontömbök, malomkövek mozgatása puszta kézzel, vagy egy másfél tonnás autó emelgetése nem éppen hétköznapi emberi tevékenység, de az itt erejüket összemérőknek ez meg se kottyan!
Augusztus 11.-13. között rendezik meg Balatongyörökön a XIV. Györöki Bor & Dal Fesztiválnak a móló melletti sétány ad helyet. A rendezvény ideje alatt a Balaton-parti Borutcában környékbeli boros gazdák és pecsenyesütők kínálják boraikat, ételeiket és kézműves kirakodó vásár színesíti az eseményt.
Augusztus 11. -13. között fúvós hétvégét rendeznek Keszthelyen. Fellép a Zalaegerszegi Városi Fúvózenekar, a Balaton M&K Fúvózenekar, a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvózenekar.
A hétvégén tovább dübörög Siófokon a PLÁZS igazi nyári hangulattal, koncertekkel és természetesen bulival.
Augusztus 8.-13. között immár harmadik alkalommal jön el a Samsara Fesztivál Siófokra, a jóga, zene, a tánc és a természet szerelmeseinek pszichedelikus összejövetele. A rendezvényen pszichológusok, orvosok, jóga oktatók, gyógyítok, terapeuták tartanak előadást, illetve dj-k és zenei előadók is fellépnek.
Augusztus 10.-13. között Siófokon Tavaszi Piknik sikerére való tekintettel újra lesz a Siófoki Szabadtéri Vendéglátók és Kézművesek Egyesülete szervezésében Nyári Piknik a Parton. Rengeteg finomsággal, kézműveskedéssel a gyerekeknek, könnyűzenével várják az érdeklődőket.
Augusztus 17.-20- között zamatos szőlővel, borokkal, ízletes falatokkal, színes kézműves vásárral várják a szervezők az érdeklődőket Vonyarcvashegyen a Bor-és Csemegeszőlő fesztiválra.
Augusztus 10.-12- között a Kabóca Bábszínház Veszprémben ismét bemutatja Nyulász Péter Helka, avagy a Burok-völgy árnyai regényciklus első kötetéből készült vízi bábszínházi előadását. A darab különleges világítási effektekkel meséli el a Balaton legendáját.
Augusztus 10.-13. között Zalakaroson immár huszadik alkalommal rendezik meg a Zalakarosi Bornapokat. A helyi pincészetek mellett idén több más borvidék is képviselteti magát, illetve kirakodóvásár, kézművesek bemutatók és borházak várnak minden érdeklődőt.
Augusztus 12-én kezdődik a Mozdulj Balaton 2017 rendezvénysorozat egészen augusztus 26-ig. Egész héten használhatóak a sportpályák, szombatonként pedig különböző versenyeket is rendeznek sportáganként. Nevezési díj nincs, díjat viszont a legügyesebbek haza vihetnek. A lehetőségekhez mérten lesz streetball, strandröplabda,kispályás foci, tollaslabda, lábtenisz, strandkézilabda, petanque, vízi sportok. Helyszínek: Ábrahámhegy, Alsóörs, Badacsonytomaj, Balatonakali, Balatonakarattya, Balatonalmádi, Balatonberény, Balatonboglár, Balatonederics, Balatonfenyves, Balatonföldvár, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Balatongyörök, Balatonlelle, Balatonmáriafürdő, Balatonőszöd, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonszepezd, Balatonudvari, Balatonvilágos, Csopak, Fonyód, Gyenesdiás, Keszthely, Révfülöp, Siófok, Szántód, Szigliget, Tihany, Vonyarcvashegy, Zamárdi, Zánka.