Ínycsiklandó ételek, remek szórakoztató programok, kulturális csemegék egyaránt várnak bennünket ezen a hétvégén is a Balatonnál. Íme csupán néhány ezek közül.
Vidám zenés gasztro hétvégére várják az érdeklődőket Gyenesdiáson. A július 8-án, szombaton kezdődő – már hagyományos – Keszegfesztiválon ezúttal is lesz minden, mi szem-szájnak ingere és persze sok-sok szórakoztató program, kicsiknek és nagyoknak.
2017. július 8-án nyílik meg a húsz évvel ezelőtt, 1997-ben útjára indult „Pelso” Kerámia és Gobelin Biennálé a Balatoni Múzeumban Keszthelyen.
A korábbi években a szervezők olyan inspiráló és ihletadó témákat, motívumokat kínáltak a pályázóknak, mint a szőlő és a bor, a Balaton környéki tájak, a római limes vagy Pannónia istenei. A 2017. évi kiállításra beérkező pályaművek fő témája „Róma útjai” lesznek.
Nagycsaládosok napját tartják július 8-án szombaton a nemzeti parkokban. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban fesztiválon tánccal, élőzenével, kirakodóvásárral, kézműves portékákkal, helyi kistermelők minőségi termékeivel várják látogatókat. Gyerekek számára kézműves játszóház, állatsimogató és animátorok kínálnak szórakozási lehetőséget. ITT.
Bornapokkal várják Cserszegtomajon az érdeklődőket 2017.07.07 – 09. között. A finom borok mellett pecsenyesütők, koncertek és kézműves vásár teszi még színesebbé a programot.
Balatonfenyvesen a Népek zenéi: sorozat keretében Latin Amerikával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Lesz táncbemutató, a hangulatot pedig gitárduó és kongások fokozzák.
További programokért érdemes felkeresni honlapunkat, illetve a települések hivatalos weboldalait.