Már nem kérhetjük a jegypénztáraknál a kedvezményes közös vonat és hajózási jegyet, a Balaton Mixet. Tizenhárom év után a MÁV Start Zrt. és a Balatoni Hajózási Zrt. megszüntette a konstrukciót.
A Balaton Mix kedvelői közül többen bosszúsan vették tudomásul, hogy megszűnt az a lehetőség, hogy három napra érvényes jeggyel egy, a hét napra szóló jeggyel pedig két szabadon választott napon lehessen korlátlanul igénybe venni a Balaton körül közlekedő menetrendszerinti vonatokat és hajójáratokat, melyhez kapcsolódóan a MÁV-START ötvenszázalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosított bármely belföldi állomástól a balatoni állomásokra.
A BAHART és MÁV Start Zrt. azért döntött a Balaton Mix megszüntetéséről, mert a vártnál jóval kevesebben éltek a lehetőséggel, valamint a befektetett energia és a promócióra fordított összeg sem térült meg.
Minimális volt azoknak az utazóknak a száma, akik a keretnek megfelelően folyamatosan a menetrendi hajóval utaztak volna adott napon a vonatjegyük mellett. Ezért döntöttünk arról, hogy ezt a szabadon választott kedvezményrendszert nem működtetik a felek a továbbiakban. A MÁV visszajelzései alapján alapvetően a náluk vonatjegyet váltók éltek nagyobb számban utána a kedvezményes hajójegy vásárlás lehetőségével, fordítva azonban nem működött a rendszer. A tárgyalások során a két fél abban állapodott meg, hogy a jövőben a HungaryCard és a BalatonCard kártyakedvezmény rendszer nagyobb hangsúlyt kap – tájékoztatta az onlinebalaton.hu-t a hajózási társaság.
A BAHART a Balaton Mix helyett más jellegű kedvezményeket kínál az utasoknak, melyekről részletes tájékoztatás található a www.balatonihajozas.hu oldalon.
A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága a balatoni kedvezményekre vonatkozó kérdésünk kapcsán türelmet kért, mivel – mint írták – a nyárra vonatkozó terveiket még nem véglegesíték.