Minden eddiginél több programmal és több helyszínen várta a közönséget idén a tizenegy éves Kultkikötő. Az elmúlt két hónap alatt több mint 200 esemény – zenés és prózai színházi előadások, könnyűzenei koncertek, kiállítások, borkóstolók, filmvetítések és családi programok színesítették a balatoni nyarat.
A szervezők tájékoztatása szerint az idei év különlegessége volt, hogy a korábbi helyszínek, Balatonföldvár, Boglár és Fenyves mellett már Siófokon is látogathatták a családok a gyerekeknek szóló programokat. Utóbbi helyen hétről hétre többen látogatták a bábelőadásokat és a gyerekeknek szóló interaktív zenés színházi játékokat – olvasható közleményükben.
Balatonföldvár idén is esti nagyszínpadi produkcóival várta a nézőket, a balatonboglári színpad az intimebb hangvételű színházi előadásoké, a világ- és jazz-zenéé volt. A Kultkikötő Balatonfenyvesen ebben az évben is a családok birodalma maradt délelőtti gyerekeknek szóló programjaival, de idén már esti szórakoztató előadások is kerültek a programba. Így a mesés kikötő összesen négy városban várta a kicsiket.
A másik újdonság 2016-ban a saját produkciók, bemutatók és ősbemutatók sora volt.
Idén Balatonbogláron a Kultkikötőben megnyitott a KertMozi, a színpadon pedig helyet kapott a Babel Sound világzenei fesztivál számos programja is, csakúgy, mint az Összpróba Ifjúsági és Felnőtt Táborok műhelybemutatói. A színházi csemegék szerelmeseit a csütörtök esti kamaraelőadások várták. A színházi előadások szüneteiben balatoni helyi borászatok is bemutatkoztak, valamint kiállításokat is megtekinthetett a Kultkikötő közönsége.
A nyár a Madách Színház koncertszínházával, a Bepasiztunk című előadással zárult.