Négy turisztikai célpontot kiemelt a kormány, így jövőre komplex, egységes szállodafejlesztések kezdődnek.
A kabinet kiemelt turisztikai fogadóterületté nyilvánította a Balaton mellett, Budapestet, Tokajt és Sopront is. Így ezek a területek a jövőben kiemelt turisztikai desztinációként szerepelnek a kormány fejlesztési terveiben, írta mai számában a Magyar Idők.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerint jövőre komplex, egységes elvek mentén kialakított szálloda- és turisztikaiattrakció-fejlesztések kezdődnek, összehangolt stratégia alapján, a különféle turisztikai márkák párhuzamos építésével erősítik az ország vonzerejét, ezáltal az ágazati szereplők versenyképességét.
Hosszabb távon a reprezentációt terhelő adó kivezetésével is a turizmusban tevékenykedő vállalkozások helyzetbe hozása a cél, közölte a lappal az MTÜ. Jelenleg a céges rendezvények, hivatalos éttermi, szállodai események keretében reprezentációra költött kiadások után összesen 51,17 százalék adót kell fizetni, emiatt pedig egyre kevesebben rendeztek programokat vendéglátóhelyeken.