Egy hajóban ölt testet péntektől a Balaton legújabb és talán legmenőbb kilátója. Balatonföldváron 70 méter magasból csodálhatjuk ezentúl a tavat. De más dolgokat is művelhetünk a fura kilátóban.
A Balatont, a balatoni hajózást és vitorlázást terepasztalokkal, filmvetítésekkel, szimulátorokkal mutatják be interaktív kiállítás keretében. Mindez egy különleges, hajó alakú épületben kapott helyet, melynek árboca a Balaton legnagyobb épített kilátója.
A torony teljes magassága 25 méter, így a mintegy 40 méteres magasparttal együtt közel 70 méteres magasságból lehet csodálni a Balaton mindkét medencéjét, valamint Somogy megye dombjait.

(fotó: balatonfoldvarikilato.hu)
Nyitás július 1-jén, pénteken 13 órakor.
Amúgy konferenciákat, vagy kisebb rendezvényeket is lehet a kilátóba vinni, emellett pedig még egy 25 fős, akadálymentes moziszobát is találni az építményben. De a kicsi látogatókról sem feledkeztek meg, ők egy játszószobában kapcsolódhatnak ki.
A hétfők kivételével minden nap nyitva lesznek, augusztus 31-ig 10-22h között, szeptember 1-jétől pedig 10-18h között.