Zöldenergiával működő hajók, jetsurfök és elektromos úszó szigetek mutatkoznak be pénteken Balatonlellén. A kiállítás vasárnapig nézhető meg a BL YACHTCLUB-ban.

(fotó: chilli-island.com)
Talán a chilli-island, magyarul úszó, vagy chilli sziget lehet a legnépszerűbb vízi eszköz, amiket meg lehet tekinteni akár működés közben is a Balatonon.
“A zöldenergiával működő járművek kiállítása a Balaton egy újfajta kezdeményezés”, tudtuk meg Rácz Sándor szervezőtől. A lellei eseményre elsősorban szállodavezetőket, idegenforgalomban dolgozókat várnak, akik látnak fantáziát ezen eszközök balatoni meghonosításában. De természetesen a laikus érdeklődőket is szeretettel várják és látják.
Na, de nézzük, miket nézhetünk meg a hétvégén Lellén.
Vízisíelésre, wakeboardra, wakesurfre alkalmas, 100%-ban elektromos hajtású hajókat, jetsurföt és a már említett úszó szigetet, vagyis a chilli-islandet. De lesznek még ott elektromos kerékpárok és a Tesla szintén 100%-ban elektromos automobilja is.
A megnyitón bemutatják a Balaton NapSziget nevű könnyűszerkezetes, mobil kikötő koncepciónak a látványtervét is. A védőgátat és mólóépítést nem igénylő kikötőben minden bejáróstég mellett hajóliftek lesznek, azaz minden hajót ki lehet majd emelni.
“Ezzel a megoldással a vízi sport több formája a mozgáskorlátozottak számára is elérhetővé válhat” – tudtuk meg a szervezőktől.
A mi nagy kedvencünk a chilli-island, aminek a végsebessége 10 km/h, amúgy átlagban 5-tel lehet vele hasítani a vízen. Az úszó szigeteket eddig Bécsben lehetett megcsodálni és kipróbálni, onnan szállították el a Balatonra.