Az első Nemzeti Regattát Siófok (és hajója) nyerte. A szombat délutáni döntőben a házigazda település vitorlása fogta ki a legjobb és leggyorsabb szelet a siófoki kikötőben.
Siófok győzelmét hozta az első alkalommal meghirdetett Nemzeti Regatta vitorlásverseny.
A végeredmény:
- Siófok
- Alsóörs
- Csopak
- Fonyód
- Balatonföldvár
- Dunaharaszti
- Balatongyörök
- Badacsonytomaj
- Balatonboglár
- Enying
A döntő 15 órakor kezdődött és elvileg 16 óráig tartott volna, azonban a finálé második futamát az időjárási előrejelzések miatt lefújták, így a házigazda siófokiak ünnepelhettek. Pilisjászfalu és Balatonmáriafürdő eredményét korai rajt miatt törölték, amúgy előbb csapat a 4. utóbbi a 6. helyen végzett volna.
Harminc település nevezett és állította rajthoz vitorlását szombaton Siófokon. A Balatoni Hajózási Zrt. hagyományteremtő szándékkal útnak indított rendezvényét a Nemzeti Vágtához hasonló eseménynek tervezték, csak lovak helyett vitorlásokkal.
Bár ez a verseny most véget ért, további zenés és kulturális programok lesznek még ma is és holnap is. Sőt, vasárnap újabb versenyeken lehet majd drukkolni a siófoki kikötőben.
A Nemzeti Regattáról a nap folyamán ITT és ITT tudósítottunk, a verseny szabályairól pedig ITT írtunk.