Összesen 18 művészeti kategóriában több mint háromezer középiskolás diák vesz részt idén Keszthelyen a csaknem két évszázada indult Helikoni Ünnepségeken. Ez ma a legnagyobbnak dunántúli ifjúsági művészeti seregszemle.
A háromnapos programsorozat mostani különlegessége, hogy hamarosan az indulásának a 200 éves jubileumát ünneplik, így az évfordulós eseménysorozat most kezdődik és jövőre fejeződik be.

(fotó: Helikoni Ünnepségek via FB)
A művészeti fesztivál április 21-én kezdődik, amelyet az alapító leszármazottja, Festetics György nyit meg ezúttal is (fenti képünkön). Az eseménysorozat egyik különlegessége lesz, hogy a több mint félszáz résztvevő kórus mintegy 1500 tagja közösen is énekel.
Az idei rendezvényre 3350 diákot és tanárt várnak Keszthelyre, 47 település 125 középiskolájából. A programokat 520 segítő közreműködésével valósítják meg, és 18 kategóriában versenyeznek a diákok. A szállásukat Keszthellyel együtt kilenc környékbeli településen, 44 szálláshelyen tudják biztosítani. A 3 nap alatt csaknem 15 ezer adag ételt készítenek a fellépőknek és kísérőiknek.

(fotó: Helikoni Ünnepségek via FB)
A 18 versenykategória számban nem változott, egyedül a képzőművészeti ág alakult át a tágabb lehetőséget biztosító vizuális művészetek kategóriájára. A diákok produkcióit 25 zsűritag értékeli, mások mellett Papp János színművész, Balázs Árpád zeneszerző, karnagy, Novák Péter koreográfus, rendező és Szálinger Balázs költő alkot véleményt. A kategóriák fődíjasai Farkas Ferenc szobrászművész bronzplakettját vihetik haza a 2016-os Helikoni Ünnepségekről. (forrás: MTI)
A Helikoni Ünnepségek részletes programjai ITT érhető el.
Még egy városi érdekesség a rendezvény kapcsán: a mostani Helikoni Ünnepségek idején az a riksataxi jár majd a helyszínek között a városban, amit az elmúlt nyáron mi is kipróbáltunk egy kis keszthelyi körutazásra.