A fonyódi testület döntése után egy nappal a balatonboglári önkormányzat is úgy határozott, fürdőhelyet jelöl ki a kutyák számára a tóparton. (Sőt, nem is egyet, egyből hármat.) Ezzel már a második Balaton-parti településen lehet majd legálisan kutyát fürdetni a tóban.
A kutyabarat.hu számolt be a boglári testület döntéséről, miszerint kutyafürdető helyeket jelölnek ki a településen, ahol a gazdák a strandolóktól nem zavartatva fürdethetik kutyájukat. A Bója, a Báthory és a Matróz köz végét jelölte ki március 31-i ülésén a képviselő-testület. Ráadásul a Bója köz – Hunyadi utca sarkánál egy kutyás parkot is kialakítanak majd.
Ugyanakkor Mészáros Miklós polgármester a kutyás portálnak megjegyezte, noha három kutyafürdési lehetőséget is terveznek, „nem biztos, hogy mindhárom már idén beindul”.
Fonyódon azonban biztosan működni fog a kutyabarát strand, a helyi polgármester szerint májustól már fürödhetnek a kutyák a tóban a kikötő melletti részen.