Nyolc és tizenhat év közötti gyerekeknek szerveznek katamarán sulit a nyáron a Balatonon. A gyerekek a táborban túrahajón is alhatnak, de a Kékszalag egyik sztárhajóján, a Black Jack SL33 katamarán fedélzetén is vitorlázhatnak majd.
Tavaly sok tehetséges fiatal ismerkedett meg a katamarán vitorlázás fortélyaival, és sokan közülük az idén is részt vesznek a táborokban, mondta Nagy R. Attila, a Katamarán Suli vezető oktatója, aki egyben a Black Jack kormányosa is.
A szervezők a Katamarán Sulival elsősorban a katamarán versenyzést szeretnék népszerűsíteni a vitorlázás iránt lelkesedő gyerekek körében. A katamaránok amúgy is kedvelt hajók mostanában, hiszen a Kékszalag élmezőnyében rendre ilyen egységek végeznek. Az idei évadban például a Balatonon már több mint tíz olyan katamarán fog versenyezni, amelyek közül bármelyik esélyes lehet Kékszalag elhódítására.
A füredi Katamarán Suli vezetői szerint ahhoz, hogy valaki nemzetközileg is elismert katamarán versenyző lehessen, a felkészülést már gyermekkorban el kell kezdeni. Ezt a célt szolgálja a Hajógyári Kikötőben tavaly életre hívott nyári táboruk, ahol az alapvető kiképzés mellett az idén flottabővítéssel, német és angol nyelvű oktatással, valamint túrahajón való alvással és a Black Jack fedélzetén való vitorlázással várják majd a fiatalokat.
Kedvcsinálónak álljon itt a tavalyi táborról készült videó.