Szombaton többnyire borult lesz az ég, többfelé kell számítani kisebb esőre, záporra. Hajnalban 1 – 5 fok, napközben 9 – 13 fok valószínű.
Vasárnap több órára kisüthet a nap, kevés csapadék reggel még előfordulhat. Az Időkép előrejelzése szerint a helyenként élénk szélben délután általában 10-16°C-ot mérhetünk, a Dunántúlon várható a melegebb idő.
Hétfőn felhős és napos időszakok váltják majd egymást, elszórtan lehet kisebb eső. 11 és 16 fok közötti maximumokra van kilátás.
Kedden egy hullámzó frontrendszer érkezhet, így többfelé kialakulhat eső, zápor, helyenként akár zivatar is, majd szerdán is számítani kell még elszórtan csapadékra. Sokfelé feltámad a szél, ugyanakkor a hőmérséklet nem esik vissza, egyre többfelé mérhetünk majd 18 fok körüli maximumokat.