Idén nem csak futva, hanem kerékpárral is teljesíthető lesz a május 13. és 22. között zajló Nemzeti Bor Maraton országos rendezvény 2057 kilométer hosszú, Magyarország mind a 22 borvidékén, így a Balatonnál is áthaladó útvonala – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A tavaly kezdődött közösségi és szabadidősport sorozat célja, hogy a magyar borkultúrát és a sportot összekapcsolva, egy újfajta közösségi élményen keresztül járuljon hozzá az ágazatok népszerűsítéséhez és Magyarország turisztikai vonzerejének növeléséhez.
Az idei év sporteseményei az olimpia köré szerveződnek, ezért idén a futókon kívül várják a kerékpárosok jelentkezését is, valamint a központi helyszíneken más ötkarikás sportágakkal is meg lehet majd ismerkedni.
A borvidékek népszerűsítése céljából idén először megrendezik a Borvidékek Szépe szépségkirálynő-választást is, amelyre Magyarország minden településéről várják a nevezéseket április 16-ig.