Szépséges szép Balaton, hová lett a te varázsod? Elhagyott, puszta a te tájad; az a part, hol nemrég is vidám emberek jártak föl és alá, azok a habok, hol sirály- karcsu fehér szandalinok várták a sportkedvelő ifjuságot, mindez oly puszta, oly elhagyatott! S borongó, titokzatos a táj, mint egy ó-angol ballada, mint Ossian éneke. … a tar bokrok, az avar levelek között itt-ott látni egy megtört alakot, kit megihletett az ősznek költészete; szivében-e, erejének hanyatlásában-e, az elmult, valóra nem vált ifjuságkori ábrándok sajgó emlékében érzi-e a dermesztő dért, ki tudja, ki merné tudni?! Hervadó természet, sir felé hanyatló aggok, hulló levelek, oh mint várjuk mi, várjuk az uj kikeletet, az uj feltámadást! Szépséges szép Balaton, oly puszta a te tájad. … !
(A szöveg forrása: Balatonvidék – 1903. november 15. – 7. évfolyam, 46. szám – 5. oldal.)
A rovatot a