A Balaton Methodot is bemutatták a jihlavai nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon. Szimler Bálint és Rév Marcell zenés magyar filmjét csütörtökön este vetítették a rangos seregszemlén.
A filmet 2014 júliusa és 2015 januárja között forgatták, három évszakban, a műben a hazai alternatív pop/rock színtér előadóinak szokatlan, a legtöbb esetben vágás nélküli klipjei láthatóak összefűzve. Ez az első magyar mozifilm, amely közösségi finanszírozás bevonásával született meg.
A Balaton Method, 18 zenekar, köztük a Quimby, a Punnany Massif, a Bin-Jip, a Middlemist Red és az Elefánt, valamint mintegy ezer további zenész közreműködésével készült – közölte Osváth Gábor, a film producere kedden az MTI-vel.
A Balaton Method idén márciusban már kedvező visszhangra talált a magyar mozikban mind a kritika, mind a nézők körében. Idén ez az egyedüli magyar versenyfilm Jihlavában; a film a közép-kelet-európai régió legjobbjait bemutató Between the Seas szekcióban kapott helyet – ott, ahol tavaly Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotása szerepelt sikerrel.
Osváth Gábor az MTI-nek elmondta, hogy a Balaton Method producereként bekerült az Emerging Producers nevű programba, ahol Európa tizennyolc feltörekvő dokumentumfilmes producere találkozik egymással és a szakma fontos szereplőivel a fesztivál ideje alatt, valamint a jövő évi Berlini Nemzetközi Filmfesztivál során.
A Balaton Method a nyáron a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával kertmozikban és határon túli vetítéseken is sikerrel szerepelt.
Egy kis ízelítő a filmből: