Mikus Gyula születésének 110. évfordulójára emlékeznek a hétvégén a Balatoni Múzeumban. Az intézményben a festőművész képeiből nyílik kiállítás szombaton délután 3 órakor.
A balatoni táj, a hatalmas tó tükre, a Badacsony, Szent György-hegy, Szigliget, Csobánc, Gulács szeszélyesen táncoló vulkanikus vonulata olyan, mint a legfinomabb, tüzes bor. Aki megkóstolja, kéri a következő kupát, meg is ittasodik tőle, de édes részegsége nem múlik el másnapra. Így volt számos festőnk is, akik, megittasodva a látványtól, egy életre eljegyezték magukat vele. Ilyen volt Egry József, ilyen Halápy János, és ilyen az éppen száztíz évvel ezelőtt született Mikus Gyula is – véli dr. Kostyál László művészettörténész.
Hozzáteszi, hogy bár a szegény sorsú zalaszántói tanítónak nem volt módja magasabb művészi iskolázottságot szerezni, őstehetsége minden akadályon átküzdötte magát. Mikus Gyula 1941-ben Keszthelyre költözött, és itt is lakott 1996-ban bekövetkezett haláláig. Itt vált igazán a Balaton festőjévé, a Szigligeti-öböl szerelmesévé. A tavat ölelő táj képein belső meditációinak médiumává változott. Úgy tartotta, nincs két olyan nap, amelyen a Balaton ugyanazt az arcát mutatná. Ihletője volt a táj, s ihletője az ember is, átható pillantása mindkettő lényegét látta, s olyan szinten tükrözte vissza, amire csak kevesen képesek.
A Balatoni Múzeum a festő születésnapja előtt tiszteleg az annak másnapján, október 17-én nyíló tárlattal, melynek anyagát a múzeum kollekciójából, a hagyatékból és magángyűjteményekből válogatták össze.