Tovább kalandozunk egy egyszer volt balatoni szépségverseny kulisszái között. A keddi felvezetés után már látótávolságba kerül a verseny döntője.
„Az őszbehajló nyár utolsó meleg sóhaját küldte vasárnap Siófokra, ahol husz magyar város husz legszebb leánya mérkőzött a Balaton tündére ciméért a Szinházi Élet rendezésében. Hangulatosabb és szebb ünnep még sohasem zajlott le e különben vidám ünnepekhez szokott fürdőhelyen, mint a vasárnapi. A korzók szépei már szombaton délután megérkeztek s mint a Szinházi Élet vendégei, a Központi Szállodában szálltak meg.
Még ugyanaznap este megvolt az ismerkedési vacsora. Megérkeztek a pesti zsüri-tagok. Dr. Marton Miska, dr. Hajdu Marcell, Béldy Izor, Kökény Ilona, Berczy Géza, Radó Sándor és Ábel Frigyes, Incze Sándor és Lukács Gyula. Az egész estének dr. Márton Miska aranyos kedélye adott bájos hangulatot, de a többi zsüri-tagok is alaposan kitettek magukért, hiszen Magyarország legszebb leányainak társaságát meg kell valamivel érdemelni. Volt is olyan kabaré, amilyenre a legöregebb siófoki nyaralók sem emlékeznek. A nagyszerüen sikerült és mulatságos és müvészo szinvonalu kabarét Berczy Géza vezette be egy gyönyörüen elszavalt Ady-verssel. Utána Kökény Ilona aratott frenetikus sikert két legjobb kupléjával, majd Radó Sándor követezett nem kevesebb sikerrel. Természetes, hogy ő is válogatott müsorát mutatta be Magyarország rózsáskertjének. Ábel Frigyes előbb mint mozizongorista kacagtatta meg a közönséget, (…) Végül közkivánatra Radó és Ábel duettje következett. De sajnos, fél kettőkor véget kellett vetni a mulatságnak, mert a másnap déli tizenkét órára kitüzött választáson a leányok frissen, fiatal szépségük teljében akartak megjelenni.”
(Szinházi Élet – 1925. évi 38. száma – 10-11. oldal)
A Balaton Anno c. rovat régi balatoni híreit rózsabors, a hirekanno.blog.hu bloggere válogatja korabeli újságokból.