Továbbra is kifejezetten jó minőségű a Balaton vize. A Magyar Tudományos akadémia édesvíz kutatói naponta ellenőrzik és a vizsgálatok ezt támasztják alá. A gyógyszerszármazékok azonban idővel komoly gondokat okozhatnak, ezért nagy szükség van a megfelelő szűrésére. Erről az MTA Limonológiai Intézet-tudományos munkatársai beszéltek a hirado.hu-nak
Takács Péter, az MTA Limonológiai Intézet-tudományos munkatársa elmondta, annak, hogy a tó vize ma majdnem ugyanolyan jó minőségű, mint ötven, hatvan évvel ezelőtt volt komplex okai vannak. Úgy vélik, fontos szerepet játszott benne, hogy a tó körüli szennyvízelvezető rendszer kiépítésével, illetve a vízgyűjtőn található nagyvárosok szennyvízének fokozottabb tisztításával csökkentették a Balatonba jutó foszfor mennyiségét.
Ezek a nagy beruházások a nyolcvanas-kilencvenes évek környékén voltak, de a tó üledékében olyan mennyiségű foszfor raktározódott, hogy az körülbelül a kétezres évek elejére fogyott el.
Hozzátette: a kilencvenes évek elején az angolnapusztulás is komoly veszély volt, ennek oka furcsamód a tömeges haltelepítés volt.
A szakember szerint igazán nagy problémává akkor vált, amikor ellenőrizetlen forrásból kezdtek el telepíteni halakat, és az úgynevezett úszóhólyagféreg elkezdte tizedelni az állományokat.
Bár már a tavalyi szezonban is kiváló minősítést kapott a Balaton vize, június végén összefüggő habréteg jelent meg közepén. Sokan vegyi szennyeződésnek vélték a jelenséget, ám hamar kiderült, hogy a halak egyik legfontosabb táplálékbázisa, az árvaszúnyogok tetemei képeztek sűrű habot.
Míg az árvaszúnyogok csak esztétikai szempontból rontják a Balaton összképét, addig az úgynevezett nanoszennyeződések, vagyis a gyógyszerszármazékok idővel valóban veszélyesek lehetnek rá. Egyelőre nincs komoly gond, de a Balaton vízgyűjtőrendszerében már kimutathatók ezek a származékok.
Pierger Zsolt, az MTA Limnológiai Intézet tudományos munkatársa kifejtette, a fő probléma, hogy Magyarországon a ma alkalmazott háromlépcsős szennyvíztisztítási eljárások nem képesek eltávolítani ezeket a szerves mikroszennyezőket a tisztított szennyvízből, ezáltal biológiai hatékonyságukat megőrizve, szinte változatlan formában jutnak ki a tisztított szennyvízből élővizeinkbe.
A nanoszennyeződéseket elsősorban olyan gyógyszerek okozzák, mint a hormontartalmú fogamzásgátló tabletták. 2018-tól az Európai Unió kötelezővé teszi ezeknek az elemeknek a nyomon követését, és ha lehetséges szűrését.
Szerencsére a Balaton vízminősége jelenleg kiváló, és ha a legújabb technológiákkal, a gyógyszerszármazékokat is sikerül eltávolítani vízgyűjtő területéről, akkor ez így is marad.