De tán nem is baj. Viszont ezekkel bármikor feldobhatod a legnagyobb tóparti házibulikat. Mutatjuk.
1. KFT – Balatoni nyár
Az alapmű. Ha enélkül partizol a Balatonnál az nem buli, vagy nem a Balatonnál vagy. Simán beszúrhatod bármikor a playlistbe, erre senki sem fog megharagudni. Ha a Balaton himnuszát és életérzését egy dalban keresnék, ezt választanánk.
2. 4F Club – Balatoni láz
Egy másik alapmű. Ugyanazt tudjuk megismételni, amit a KFT slágeréről írtunk. Ebben is ott van az igazi balatoni életérzés. És ez sem hiányozhat egy játszási listáról sem. Ha igen, háát, akkor bizony egy nagyon rossz buliban vagy. És nem a Balatonnál.
3. Carpe Diem – Álomhajó
A harmadik alapmű. Lehet, volt, amikor cikinek érezted, de már felnőttél, és tényleg nem az. Ne zavarjon, ha a falusi búcsúkban a ringliseknél ez volt az egyik kedvenc nóta az Ámokfutók slágerei mellett, a „tomboranyál” mindent visz akár a buli elején, akár a végén.
4. Back II Black – Szerelembomba
A ’90-es évek végének terméke, de ma is üt. Nincs ember, akinek ne gyújtaná be a kanócát lábát a dal. Szívünk szerint a hazai funky zenekartól több dalt is feltettünk volna a listára, végül a legnagyobb slágerük mellett döntöttünk. Talán nem véletlenül.
5. Emergency House – Dübörög a ház
Hát, ezzel is úgy vagyunk, mint Back II Blackékkel, több nótájuk is szerepelhetne itt, de választani kellett és a legnagyobb partiszámra szavaztunk. A dal ma is teljesen vállalható, de ha a szomszéd mégse értené e zene- és táncművészetet, egy pár évtized biztos kimaradt az életéből.
6. KFT – Afrika
Bár tartottuk magunkat, hogy egy előadó egy szám, ha a KFT Afrikája kimaradt volna, szerkesztőnknél családi belháború robbant volna ki. Ezért se mertük megkockáztatni, hogy kihagyjuk, de ti sem vállaltok kockázatot, ha bevállaljátok ezt a zeneművet. A buli tetőfokán üti a legnagyobbat, de bármikor képes felrázni a legpunnyadtabb estéket is.
7. Sing Sing – Halál a májra
Oké, kicsit csaltunk, mert a Kerozinos feldolgozást választottuk. De ennek prózai oka van: ha nem pogóparti van, akkor a tucc-tucc jobban megküldi a baráti alkoholos (és alkoholmenteset is persze) összejöveteleket. Ez a szám sem lesz ott az idei Soundon, ezért is választottuk be a listánkra.
8. Orsi – Ha lemegy a nap
Szerettünk már volna egy külföldi dalt is beválasztani, de Orsi legnagyobb slágerét vétek lett volna kihagyni. A keménységnek ott van Ganxsta Zoli rap-betétje, Orsi hangja és zeneszáma pedig üde színfoltja bármelyik balatoni kerti partinak.
9. Republic – Repül a bálna
Cipőék első slágere nélküli házibuliban sem voltunk még. Magyarországon legalábbis. Ha erre sem jön át a szomszéd, akkor már vagy nálatok van, vagy hazautazott. A Republic dala bármikor, bárkiből előhozza az állatot és még VBK, vagy más koktélok sem kellenek.
10 AD Stúdió – Álmaimban Amerika
Nagy fejtörést okozott, mi kerüljön be tizediknek. Elég komoly hazai partiszámok szorultak ki a TOP10-ből, de végül a ’90-es évek elején, majd végén működő popcsapat talán legnagyobb és legismertebb slágerét tettük a listánkra. Igazi önfeledt magyar érzést testesít meg a dal, az is tudja, ismeri (és átérzi), aki a rendszerváltás idején élt, és az is, aki csak mostanság hallotta először.
Mivel nagyon kellemetlenül éreztük volna magunkat, ha csak 1-2 külföldi nótát teszünk fel a TOP10-es balatoni házibulis listánkra (úgy, hogy még nagyon jó magyar zenék is kiszorultak), ezért hamarosan folytatjuk sorozatunkat egy külföldi zenei válogatással.