Nemcsak a vitorlásokon, hanem legfőképp az időjáráson is múlik, lesz-e újabb tókerülő csúcs a Kékszalagon. A csütörtökön rajtoló regattán nem valószínű veszélyes időjárási körülmény.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a verseny időjárását nagyban befolyásolja a Kárpátoktól keletre elvonuló gyenge hidegfront és a víz és a part közötti hőmérséklet különbségből adódó tavi cirkuláció együttes hatása. A keleti hidegfront néhány hulláma várhatóan eljut a Balaton térségébe, azonban főként a keleti medencében a tavi cirkuláció a keleties légáramlást visszatartja.
A nyugati medencében a helyi hatások kevésbé érvényesülnek, így ott napközben is meghatározó lesz a keleti-északkeleti szél, amely a verseny második napján is kitart.
Veszélyes időjárási helyzet, így szélvihar a verseny ideje alatt nem várható.
Csütörtökön a gyenge hidegfront első hulláma várhatóan a hajnali órákban érkezik a Balaton keleti medencéjéhez és hatására az északira, északkeletire forduló szél megélénkül (20-30 km/h).
A délelőtti óráktól (a verseny kezdetét követően) a tavi cirkuláció hatására a keleti medencében legyengül a szél, és elsősorban inkább a partközelben lehet mérsékeltebb (10-20 km/h) légmozgásra számítani. Elsősorban a keleti medence közepén lesznek olyan területek, ahol csak nagyon gyenge légmozgás várható.
A tavi cirkuláció hatását csak az esti órákban váltja fel az újabb keleti léghullám, melynek hatására megélénkül (10-20 km/h) a keleti, északkeleti szél.
A nyugati medencében a tavi cirkuláció hatása gyengébb lesz, ezért a tihanyi szoroshoz közeledve a keleties szél napközben kevésbé gyengül, illetve mérsékelt (10-25 km/h) sebességgel többé-kevésbé fennmarad.
Akik még éjjel is úton lesznek, azoknak fontos, hogy a Balaton egész területére átterjedő tengely irányú szél élénk lesz (20-30 km/h) és a hajnali órákig kitart.
A napközben kissé megnövekvő gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, erős UV sugárzással.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a víz fölött 26, a késő esti 22 fok körül alakul. A Balaton vize várhatóan 23 fokos lesz.
Pénteken a reggeli órákban folytatódik az éjszaka óta meglévő élénk (20-30 km/h) keleties irányú alapáramlás, amelyet a késő délelőtti, déli óráktól egyre többfelé a helyi hatások, és a tavi cirkuláció módosíthat, illetve gyengíthet. Ennek hatására néhány térségben szélfordulások, esetleg átmeneti gyenge szeles zónák is kialakulhatnak.
Az időnként kissé megnövekvő a fátyolfelhőzet mellett túlnyomóan napos száraz idő várható.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 27-29, a késő esti 24 fok körül alakul. A Balaton vize várhatóan 24-25 fokos lesz.