1954-ben, május 30-án süllyedt el a Balatonon a Pajtás nevű gőzös. A tragédia 23 áldozatot követelt. Az újságokban megjelent híradások szerint a túlélők így emlékeztek vissza az esetre.
„A baleset előzményei
1954. május 30-án verőfényes napra ébredtek a balatonfürediek. A parton már kora délelőtt üdülők sétálgattak, a kikötő északi szárnyában pedig a dél körül induló vitorlásverseny résztvevői gyülekeztek. A füredi forgalmista – Szoboszlay István – fia egész héten izgatottan várta ezt a májusi napot: a helyi iskolások jutalomúton vehettek részt a Belonnaisz nevű hajón. A gőzös május 30-án 11 óra körül indult a füredi kikötőből.
– Hatéves lányom egész délelőtt sírt bátyja hajókirándulása miatt – idézi fel a később tragikussá vált nap előzményeit Szoboszlay István. Ő is menni akart. A feleségem végül megunta a bőgést, s azt mondta, vigyem el a kicsit is hajókázni. Mivel a Belonnaiszra nem szállhattunk fel, úgy döntöttünk, hogy a Pajtással megyünk.
A „Pajtás” csavargőzös eredetileg a II. számú dunai gőzhajó volt. 1918-ban épült a Schlick–Nicholson-gyárban. A Dunán egy alkalommal elsüllyedt. Később Siófokon építették újjá, és 120 lóerős gőzgéppel került forgalomba a Balatonon. Befogadható utasainak számát 200 főben állapították meg. 1959-ben „Dömsöd” néven a Dunára került vissza. Ma Old Boysként működik.
(…) – Felszálltunk a hajóra, amely addigra zsúfolásig megtelt – meséli Szoboszlay István. – Kislányom az ölemben ült, néztük a fodrozó vizet. Nem sokkal ezután elindultunk. Ahogy kifutott a gőzös, azonnal erősen imbolyogni kezdett a teste. Sokat hajóztam korábban, így rögtön sejtettem: nagy a baj. A kapitány próbálta egyenesbe hozni a hajót, ami nem sikerült. Alig száz méterre voltunk a partról, amikor már tudtam, hogy elkerülhetetlen a borulás. Nem vártam tovább: bedobtam a gyereket a vízbe, aztán ugrottam utána én is.
A szerencsétlenség oka: borulékony hajók
„A hajó lassú tempóban elindult a kikötő északi partja felé. (…) Az elindulás alkalmával semmi rendellenességet nem tapasztaltam, (…) Mikor azonban a kormányt fél fordulattal elfordítottam, a hajó túlzottan jobbra dőlt. Steiner János segítségével visszatekertem a kormányt. Ekkor a hajó erősen billegni kezdett, majd a bal oldalra eldőlt.” (Részlet Heisz Pál hajóvezető vallomásából).
A közlekedési tárca vezetői (…) csupán egy dologról feledkeztek meg. A Balatonon sokkal nagyobb a hullámzás, mint a Dunán, s ez ellen a folyami hajók védtelenek. A Pajtásnak keskeny volt a teste, magas a felépítménye, amitől labilissá vált a tavon. Ráadásul valamilyen oknál fogva a Jókai gőzös csavarját szerelték rá, ami nagyobb volt, mint az eredeti. (…)
- Miután vízbe kerültem, azonnal a lányomat kerestem, aki egy időre eltűnt a szemem elől – folytatta az esetet túlélő férfi. – Aztán néhány méterre tőlem felbukkant a hajában lévő piros szalag s mellette ő is. Kezdtünk kievickélni, de hamar rájöttem, hogy a lányommal a kezemben nem tudok úszni. Szerencsére az időközben elrajtolt vitorlásverseny résztvevői visszafordultak, így egyiküknek kiadhattam kislányomat.
- Körülöttem mindenki kétségbeesetten kiabált. Sokan nem tudtak úszni, többen megpróbáltak belém kapaszkodni, de kénytelen voltam lerázni magamról őket, mert engem is lehúztak volna a mélybe. láttam néhány haláltusát, amit nem fogok elfelejteni soha – mered maga elé az idős férfi.
Hasonló élményekről számolt be egy ma Pécsen élő hölgy is. (…) „Sokat álmodom a tragédiával. Még mindig látom annak a kiskatonának az arcát, aki belém kapaszkodott, és lehúzott a víz alá. Bizonyára nem tudott úszni, én pedig nem tudtam segíteni neki.” (Szoboszlay István szerint sokszor nem számított az úszástudás sem: „Meghalt az egyik jó barátom, a Wittmann Rezső unokahúga is. A fiatal nő azelőtt többször átúszta a Balatont, de most valamiért nem sikerült kijutnia (…).”
Mentés újabb tragédiával
(…) A mentés azonnal megkezdődött, a segítség több helyről érkezett. A vitorlásverseny résztvevői félbehagyták a futamot, és hajóikkal a vízből menekülő, kiabáló emberek segítségére siettek. A parton állók pedig riadóztatták a vízi rendőrséget. A hajógyári munkások a feldőlt hajón állva nyílást akartak vágni a hajótesten, hogy azon keresztül mászhassanak ki a bennrekedtek.
„A hajó süllyedésekor egy fiatal pár sétált a parton. Mikor a tragédia történt, a vőlegény – akiről később kiderült, hogy katonatiszt – azonnal a vízbe ugrott. Először óvodáskorú gyereket, majd egy korosodó hölgyet hozott a partra. Harmadszor is elindult, de többé nem tért vissza. A nyári hónapokban mindennap feltűnt a fekete ruhás menyasszony, aki egy csokor virágot dobott a Balatonba.”(Egy tanú visszaemlékezése)
Az igazi felelősök soha nem kerültek meg
A hajó kiemelésének érdekében a közlekedési miniszter speciális honvédségi műszaki alakulatokat irányított a helyszínre. Így is csak néhány nap múlva, 1954. június 3-án reggel sikerült felállítani a Pajtást. (…)
A katasztrófa után az ÁVH széles körű nyomozást rendelt el, mely szándékosságot végül nem állapított meg. (…) A vizsgálat megállapította, hogy a nagyobb tragédiát a hajógépész akadályozta meg, aki az utolsó pillanatban kinyitotta a kazán gőzt kivezető csövét. (A kitóduló gőz halálosan megsebesítette.) Ha ezt nem teszi, a kazán víz alá kerül, s a hajó valószínűleg felrobban, ami még több utas halálát okozta volna.
Sokáig Heisz Pál hajóvezetőt tartották a katasztrófa egyedüli felelősének. Az 1955. február 18-án megtartott főtárgyaláson a bíróság mégis szabadlábra helyezte. (…) A parancsnokot évek múltán – hosszas munkaügyi tárgyalás, fellebbezések után visszavették a vállalathoz. Hajót azonban soha többé nem vezethetett, nyugdíjazásáig raktárosként dolgozott.
A hajó süllyedésével foglalkozó kutatók úgy vélik, Heisz nem volt felelős a tragédiáért. (…) A valódi felelős az volt, aki elrendelte, hogy a dunai hajók mindenféle átalakítás nélkül közlekedjenek a Balatonon. A határozatot hozó tisztviselőnek viszont komoly politikai kapcsolatai voltak. Így az ügyet elsimították.
A valóság: 23 halott
A hajó tragédiájáról kisszámú és pontatlan információk jelentek meg a korabeli sajtóban. (…) Később pedig már semmilyen hír nem került nyilvánosságra. (A mólót a tragédia után azonnal lezárták az ÁVH emberei. A fényképezőgépekből pedig kitépték a filmeket. A sajtó munkatársait nem engedték a helyszín közelébe.) Csak évtizedekkel később derült ki, hogy valójában 23 halottat követelt a balatoni hajókatasztrófa.”
Emlékművet állítanak Balatonfüreden
A baleset 45. évfordulója alkalmából emlékművet állítanak Balatonfüreden. A szobor felállítását kezdeményező „Nők a Balatonért Egyesület” elnöke, Simonné Zákonyi Tünde azt mondja: nem a felelősöket kutatják, csupán emlékezni kívánnak. A Balaton történelmének erre a szomorú eseményére, az áldozatokra.
Az egyetlen, még élő füredi túlélő, Szoboszlay István biztos, hogy ott lesz az emlékoszlop avatásán. „Megköszönöm a sorsnak, hogy én még eljöhetek, s fejet hajtok azok emléke előtt, akik, azon a májusi délután nem térhettek vissza a tragikus kirándulásról.”
(Népszava, 127. évfolyam, 122. szám. – 1999. május 28. – 6. oldal)
„Emlékmű a hajótragédia áldozatainak. Emlékművet adtak át Balatonfüreden a 45 évvel ezelőtt történt hajótragédia 23 áldozatára emlékezve. Raffay Béla szobrászművész alkotását Manninger Jenő, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM) államtitkára avatta fel. Miután szombati lapszámunkban beszámoltunk róla, 1954. május 30-án Balatonfüreden az indulást követően, a forduláskor, a Pajtás nevű gőzös a kikötő közvetlen közelében felborult. A gyors segítség ellenére 22 utas és egy hajós az életét vesztette.”
(Népszava, 127. évfolyam, 124. szám. – 1999. május 31. – 13. oldal)
A rovatot a
támogatja.
