Két vitorláshajót és egy kimerült szörföst kellett megmenteni a háborgó Balatonon a hosszú hétvégén.
Pénteken Balatonföldvár és Szántód közötti vízterületen, a parttól mintegy 300 méterre egy vitorlás kishajó futott homokpadra, tudatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A fedélzeten kisgyerekek is voltak, akik megijedtek az egyre viharosabbá váló szélben. A balatonföldvári vízirendőrök azonnal a helyszínre siettek, és a vitorláson lévő nyolc embert a szolgálati kisgéphajóval épségben a balatonföldvári kikötőbe vitték. A füredi vízirendőrök ugyancsak pénteken az Alsóőrs előtti vízterületen járőröztek, amikor észrevették, hogy a parttól körülbelül 200 méterre elsodródott egy szörfös, aki segítséget kért. A rendőröknek a férfi elmondta, a viharos szél és az erős hullámzás miatt már nem tudott volna önerejéből visszajutni a partra. A 48 éves veszprémi szörföst kimentették a vízből, majd az alsóőrsi kikötőbe vitték.
És még egy izgalom maradt péntekre: a balatonkenesei vízirendőrök Balatonalmádinál mentettek ki egy vitorlás kishajót, aminek a tőkesúlya a mederfenéken akadt. A vízi egyenruhások a vitorlást az almádi kikötőbe vontatták, ahol a fedélzetén tartózkodó két férfit és egy nőt biztonságba helyezték.