Kulturális műsorokkal, múltidézéssel és balatoni relikviákkal készülnek vasárnap Fonyódon a Balatoni Értékmentők. A Facebookon szerveződő csoport az offline világban is összefogja a Balatonért rajongókat és tenni vágyókat.
Tavaly indította útjára a Balatoni Értékmentés nevű csoportját a Facebookon Bánki Károly azzal a céllal, hogy javítson a Balaton imázsán és hazai megítélésén. Mindezt a tó és térsége szépségeinek, értékeinek bemutatásával, híreinek megosztásával, valamint a virtuális közösségi térből kilépve, az offline életben is különböző rendezvények szervezésével teszik. Így 2014 augusztusa óta Fonyód már a hatodik állomása lesz a Balaton-rajongóknak, ahol összejöhetnek „balatonozni” egy jót régi emlékek felidézésével és még régebbi relikviák csereberéjével.
Bánki Károly főszervező portálunknak elmondta, a több mint 17 ezer tagú csoportjuk a balatoni civilséget akarja erősíteni. „Hiába a sok jó szándékú csoportosulás a tó körül, még sincs valódi civil összefogás a Balatonnál. Ezen szeretnénk változtatni”, tette hozzá. A mozgalom vezetője elárulta, hamarosan szervezettebb formát is ölt majd a balatoni értékmentők csoportja: a legelkötelezettebb rajongókat egy egyesületbe várják, hogy hivatalosabb keretek között még többet tehessenek a Balatonért. Mindezt egyebek mellett fontos balatoni ügyek melletti kiállással, a helyi értékek megőrzésével és különböző rendezvények szervezésével is tennék.
A vasárnapi rendezvényre készülőktől régi balatoni fényképeket, kedvenc emléktárgyakat várnak, amik aztán bekerülnek a Balatoni Értékmentők digitális archívumába. „A közös emlékcserén túl az is a célunk, hogy mindezekkel hozzájárulhassunk a Balaton múltjának feltárásához, annak pontosabb megismeréséhez”, fűzte még hozzá Bánki Károly. Fonyódra mintegy 100 Balaton-fanatikust várnak, és ha netán a hétvégi 20 fok mellé befutna egy áprilisi zivatar, amire az előrejelzések szerint van esély, akkor se lenne nagy gond, mivel a programok nagy része fedett helyen zajlik majd.
A Balatoni Értékmentők Facebook-csoportjához ITT lehet csatlakozni.