Viszonylag kevés fordulóval és kanyarral elkészült az idei Keszthelyi Kilométerek 10 és fél kilométeres körpályája. Az egyszerű vonalvezetésű pálya az eddigi leggyorsabb útvonalterv lehet. A szervezők szerint több egyéni rekord is megdőlhet a pünkösdi versenyen.
A május 23-24-ei Intersport Keszthelyi Kilométerek futóverseny előnevezésének zárásáig már hat hét sincs hátra. Alakulnak a váltócsapatok, a futók a felkészülésük utolsó szakaszába lépnek. A különféle távokon mintegy kétezer futó is rajthoz állhat.
A keszthelyi Fő tér a versenyzőkhöz és a kilátogató keszthelyiekhez méltó módon, különlegesen lesz feldíszítve, árulták el a szervezők. “A versenyen a családoké lesz a főszerep, hiszen a szombati tizennyolc gyermekfutam, a vasárnap délelőtti két és fél, valamint az öt kilométeres új futamok, továbbá a délutáni félmaraton, maraton a sportos családok minden tagjának lehetőséget ad a versenyzésre” – tudtuk meg Bedő Beáta főszervezőtől.
A rendezvény részletes programja a KKM honlapján és a helyszínen érhető el. (Fotó: Keszthelyi Kilométerek / Facebook)