Az idei Utazás kiállításon jártunk, célpontunk ezúttal sem volt más, mint a Balaton. Nézzük, ebben az évben mivel és hogyan várnak bennünket a Nyugat-Balaton térségében.
Kezdjük a túrát a Balaton nyugati csücskében, a 4 parti és még több környező települést összefogó Nyugat-Balatoni térségben. Közös és egyéni, de azonos arculatú kiadványokkal érkezett Keszthely, Gyenesdiás, Balatongyörök és Vonyarcvashegy. Keszthely korábban otthon hagyta a kastély promotáló brosúráit, ezúttal már lehetett olvasni a város talán legismertebb látnivalójáról. (Azonban szomorú volt látni, hogy a kastélymúzeum a saját kiadványában hogyan birkózik a Festetics-kastély névvel, hiszen mind magyarul, németül és angolul is sikerült helytelenül leírniuk. :( ) A Nyár, Balaton (és a településnév, itt Keszthely) nagy valószínűséggel még más part menti város és falu szlogenjében visszaköszön majd.
Mindenesetre aki még nem tudta, az tudja meg, Keszthely a Festeticsek városa, akik nem csak a kastélyt hagyták a helyiekre, hanem Európa első felsőfokú mezőgazdasági iskoláját is, valamint a Helikoni ünnepségeket, amelyeket kétévente rendeznek meg a városban. (Legközelebb jövőre lesz, ezt mindenképp érdemes legalább egyszer megnézni.)
Az elmúlt években rengeteg múzeum jött létre az egykori mezővárosban, a teljesség igénye nélkül van a régi tévéknek és rádióknak, a kínzó eszközöknek, a Cadillac autóknak, a marcipánnak és a giccseknek is múzeuma. A kultúra magyar városa címet is viseli Keszthely, ezt erősítendő számtalan hangverseny, koncert, folklór program, fesztivál és gasztro esemény kíséri a nyarat. A hűvös, esős estéken mozit azonban ne itt keressünk, legközelebb filmszínházat Hévízen találunk, Tapolcán vagy Zalaegerszegen.
Gyenesdiást önmagát a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujaként építi következetesen már évek óta. És valóban. A falu tele van szinte télen-nyáron, de főként a meleg szezonban családi programokkal. A környező erdőkben rendkívül kedvelt túraútvonalakat találunk kilátókkal, forrásvizekkel, népszerűek a helyi kézműves foglalkozások, de állatfarm is működik Gyenesdiáson.
Az egészséges életmód jegyében kiugorhatunk az április elején újra megnyíló első Balatoni Hal- és Termelői Piacra is, ahol helyben sült balatoni halak és helyi termelők ínycsiklandó termékei közül is válogathatunk. Ugyanakkor több kedvezményt is kapnak a családostul kisgyerekkel Gyenesdiáson nyaralók. Mind a helyi éttermek, mind pedig a helyi szálláshelyek is fel vannak készülve az apró vendégekre.