Forralt borral, ágyúval és közös szavalással is készülnek egyes balatoni települések március 15-ére. Összegyűjtöttük, hogy a Balaton körül idén hol és hogyan ünneplik talán az egyik legkedvesebb nemzeti ünnepünket.
Az általunk összeszedett települések közül Csopakon kezdik meg legkorábban Petőfiék ünneplését, legtovább pedig Balatonbogláron kell várni, ott vasárnap estébe nyúlik a megemlékezés.
Aki ágyúdörgést akar hallani, annak Tapolcára kell mennie. A forradalom ünneplését egy kiadós sétával teszik teljessé a tavasbarlang városában. Fáklyás felvonuláson több helyen is részt vehetünk, mi a keszthelyit ajánljuk. Jó idő esetén hangulatos városi séta vár az ünneplő menetre.
Eddig még nem találkoztunk hasonlóval, talán egy új trend van kialakulóban, ugyanis két településen is közösen szavalhatjuk a Nemzeti Dalt: Szentkirályszabadján és Keszthelyen. Utóbbi városban élőlánc is megelőzi (vagy kíséri?) majd a közös szavalatot.
Aki a Balatonnál idén nagyon korán szeretne ünnepelni, annak Zalaapátiig kell utaznia. Ott vasárnap reggel 9.15-kor már a Himnuszt fogják énekelni, majd a térség országgyűlési képviselője tartja meg ünnepi beszédét.
De akadnak olyan helyek is, ahol klasszikus és sallangmentes ünnepségben lehet részünk (pl. Látrány és Balatonberény településeken).
Az alábbi térképen összeszedtük azt a tizenöt március 15-i ünnepséget a Balatonnál, amiken ezért vagy azért, de érdemes ott lenni.
(A címlapkép az 1819-1869 közötti Magyarországot ábrázolja. Forrás: mapire.eu)