2017-ben a Balaton adhat otthont a J24-es vitorlás Európa-bajnokságnak, adta hírül a j24.hu.
A hazai vitorlás sport újabb sikere, hogy a világ legnépesebb one design hajóosztályának Európa-bajnokságát 2017-ben Magyarországon tartják. Így 2008 után, 2017-ben is legnagyobb tavunk biztosítja majd a helyszínt a J24-es kontinens viadalnak.
A versenyt 2017. szeptember utolsó hétvégéjén, Balatonfüreden rendezi meg a Magyar J24-es Osztályszövetség, együttműködve a Magyar Vitorlás Szövetséggel és a Balatonfüredi Yacht Clubbal.
Az idén a németországi Boltenhagenben rendeznek világbajnokságot, 2018-ban ismét Európában, a Garda-tavon lesz a J24-es hajóosztály világversenye. Ezért várhatóan hatalmas nemzetközi érdeklődés kíséri majd e kategória eseményeit, így minden lehetőség adott a legnagyobb nemzetközi tőkesúlyos one-design hajóosztály európai növekedéséhez.
Hercsel Erik, a Magyar J24-es Osztályszövetség elnöke elmondta, nagyon büszkék arra, hogy már második alkalommal rendezhetjük meg az J24-es hajóosztály Európa-bajnokságát. „A hazai flottánk folyamatos erősödésének, versenyzőink külföldi szerepléseinek, és az utóbbi hónapok aktív lobby-tevékenységnek köszönhetjük ezt a felkérést” – tette hozzá.
A magyar J24-es hajóosztály aktív tagja számos magyar olimpikon, világ- és Európa-bajnok vitorlázó. A legismertebb és legsikeresebb közülük a tizenegyszeres Kékszalag győztes, többszörös magyar bajnok és Soling világbajnok Litkey Farkas, aki a 2008-as hazai rendezésű Eb-n hatodik helyen végzett, és azóta is aktívan, jó eredménnyel vitorlázik a nemzetközi J24-es versenyeken, olvasható a j24.hu-n. (Fotó: j24.hu)